Megújul a közéleti ösztöndíj

 

Kedves Hallgatótársaink!

Szeretnénk tájékoztatni Titeket, hogy módosítottuk a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatot, amelynek értelmében a Publico Bono ösztöndíj összevonásra került a közéleti ösztöndíjjal. A módosítás következtében az idei évtől kezdve a bizottsági és önkéntes tevékenység is havonta kerül díjazásra a közéleti ösztöndíj keretén belül!

A közéleti ösztöndíjra az Egyetem azon teljes idejű alapképzésben, osztatlan képzésben, mesterképzésben, felsőoktatási szakképzésben részt vevő, nem doktorandusz hallgatója pályázhat, aki kiemelt közösségi tevékenységet végez. Hallgatói közéleti ösztöndíjban az önköltséges képzésben részt vevő nem doktorandusz hallgató is részesülhet. Hallgatói közéleti ösztöndíjjal diákszervezeti, szakkollégiumi, tudományos diákköri és egyéb hallgatói szervezeti tevékenység nem díjazható, továbbá nem díjazható az, aki a közösségi tevékenységéért más jogcímen már díjazásban részesült.

A közéleti ösztöndíj pályázatok felhívása minden hónap végén kerül meghirdetésre az EHÖK elnöke által, a pályázati felhívást, a pályázati adatlapot, valamint a bírálási szempontrendszert az EHÖK honlapján tudjátok majd elérni az alábbi linken: https://ehok.uni-nke.hu/dokumentumok/palyazatok/hallgatoi-osztondijpalyazatok

A pályázatokat minden hónap végén meghatározott dátumig az illetékes kari részönkormányzatnak vagy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatnak kell leadni papíralapon, aláírva, egy példányban. A leadás pontos helyszínét, időpontját, valamint a pályázás és bírálás további részleteit az aktuális pályázati felhívásból ismerhetitek meg. (Amennyiben a járványügyi körülmények a papíralapú leadást nem teszik lehetővé, úgy elektronikus úton kerül végrehajtásra, amelynek pontos részleteit szintén a pályázati felhívásból ismerhetitek meg.)

További információkért az ehok@uni-nke.hu címen tudtok érdeklődni!

Üdvözlettel,

NKE EHÖK


Címkék: #ösztöndíjak