A Tóth Csenge - Grajzel Sáron - Hatvani Zsombor - Horváth Gergő honvéd tisztjelöltek alkotta csapat harmadik helyezést ért el az idei Katonai Háromtusa Bajnokságon, illetve Tóth Csenge a női abszolút kategória egyéni versenyében a dobogó legtetejére állhatott fel. Élményeikről és tapasztalataikról kérdeztük őket!
Az egynapos bajnokságra szeptember 9-én került sor Püspökszilágyon, a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár lőterén, ahol 17 katonai szervezet versenyzői mérték össze tudásukat lövészetben, futásban, kézigránát-dobásban több kategóriában. A versenyt szigorú járványügyi intézkedések mellett rendezték meg.
Miért jelentkeztetek a versenyre?
Tóth Csenge: A sport és mozgás szeretete mellett nagyon erős ösztönző erő, hogy kivételes lehetőségeket biztosít egy-egy versenyre való felkészülés. Minden alkalommal tanul az ember, egyre jobbá és jobbá válik.
Horváth Gergő: Természetesen azért, hogy megnyerjük vagy legalább dobogós helyezést érjünk el. Sajnos most csak az utóbbi sikerült, de nyilván kihoztuk magunkból a legjobbat és jól éreztük magunk. Ez számít igazán, ezért jelentkezünk versenyekre, hogy jól érezzük magunkat és megmérettessünk a lehető legkülönfélébb versenyeken.
Grajzel Sáron: A sport mindig is az életem része volt. Még kiskoromban kezdtem versenyszerűen triatlonozni, de az egyetem mellett ezt kicsit szüneteltetnem kellett. A tavalyi évben hallottam először erről a bajnokságról, de akkor sajnos nem tudtam részt venni rajta, mert Szentendrére voltam vezényelve rajparancsnoknak az alapkiképzésre. Az idei évben már szabad volt az út és mivel a futással nem volt sosem problémám, úgy gondoltam jó lenne képviselni a zászlóaljat egy ilyen versenyen. A gránát dobást és a lövészetet kicsit gyakorolni kellett, de végül a cél sikerült és elhoztunk egy dobogós helyet.
Hatvani Zsombor: A tavalyi verseny után fogalmazódott meg bennem, hogy többet is ki tudtam volna hozni magamból, ezért is szerettem volna idén mindenképp részt venni ezen az eseményen. Amellett, hogy teljesítjük a megadott feladatokat, ez a Háromtusa Bajnokság sokkal többről szól, mint egy egyszerű verseny. Rengeteg régi/új ismerőssel találkozik az ember és akár szorosabb kapcsolatok is kialakulhatnak. A jelentkezésünk célja az aktuális edzettségi szintünk felmérése volt.
Miként valósultak meg a versenyen a járványügyi megelőzési intézkedések?
T.Cs.: Az eddig megszokott csapatorvosi vizsgálat mellett, Püspökszilágyra érkezve is átestünk egy orvosi szűrésen, hogy a verseny helyszínére már csak azok léphessenek, akik megfeleltek az egészségügyi feltételeknek. A feladatok megkezdése előtt, a verseny szervezését lebonyolító BHD biztosított lehetőséget a további fertőtlenítésre.
H.G.: A bejáratnál és a regisztrációnál maszk használata és kézfertőtlenítés kötelező volt mindenkinek. Aláírásoknál csak saját toll használata volt engedélyezett, valamint ami fájó pont volt, nem lehetett a Himnuszt énekelni sem.
G.S.:A szervezők korrekt módon fel voltak készülve, előzetesen kiküldték az információkat az intézkedésekről, hogy mire számítsunk. Betartatták az előírt korlátozásokat, lázat mértek és a versenyszámokat is úgy alakították ki, hogy a másfél-két méter meglegyen a versenyzők között.
H.Zs.: Már a verseny előtt mindenkinek át kellett esnie egy csapatorvosi vizsgálaton, amely bizonyította, hogy senki se érintett a fertőzés gyanújával. A Háromtusa napján pedig egyből az érkezéskor a szervezők leellenőrizték a csapatok tagjainak testhőmérsékletét és a kézfertőtlenítő használata is elengedhetetlen volt. Zárt térben maszkot viseltünk, igaz a verseny nagy része a szabadban zajlott.
Hogy érezted magad közben? Mi tetszett legjobban?
T.Cs.: A hangulat végig nagyon jó volt. A zászlóalj által indított csapat pedig már a gyakorlások alatt tökéletesen összecsiszolódott. Élveztük a felkészülés minden közös pillanatát, aminek méltó zárása volt a szabadban, izgalmakkal telt versengés, a csapattársak bíztatása, és természetesen a közös ünneplés.
H.G.: A verseny kezdetétől az eredményhirdetésig egy minimális idegesség ott volt mindegyikünkben, ami úgy gondolom teljesen normális és szükséges is minden versenyen. Eredményhirdetés után egy kis csalódottság volt mindenki arcán, tudván, hogy nem voltak messze a dobogó felsőbb fokai sem, sőt... Ami nekem a legjobban tetszett az az utolsó versenyszám volt, a 3000 méteres terepfutás egyenruhában, gépkarabéllyal. Egyik legnehezebb terepen zajlott a futás, amihez szerencsém volt. Igazi kihívást jelentő terep, ami nem teljesíthető a megfelelő kondíció és állóképesség nélkül. Azt hiszem többen is osztják a véleményem miszerint, azokat a versenyeket élvezem csak igazán, ahol az ember megszenved minden méterrel és súrolja saját határait.
G.S.:Az a szokásos verseny előtti izgulás persze most is ott volt, de szerencsére sikerült elterelni a figyelmem, hiszen az éles lövészet teljes koncentrációt igényel, akár verseny van, akár nem. Mivel a lövészet volt az első, így sikerült átlendülni az izguláson és teljesen a versenyre koncentrálni. A legjobban talán a lövészet tetszett, hiszen nem sok lőgyakorlatunk van, így jó volt, hogy bejött most egy kis lövészet.
H.Zs.: A kezdeti idegességet levetkőzve a hangulatra nem lehetett panasz. Szerencsére már többször versenyeztem együtt a srácokkal, ezáltal elég jól ismerjük egymást. Ami számomra a legpozitívabb volt, hogy sikerült a tavalyi eredményeimen javítani. A lövészettől kezdve a futásig bezárólag mindegyikben komoly fejlődésen mentem keresztül, így egy év leforgása alatt.
Mi volt a legmeghatározóbb élményed?
T.Cs.: Bár elsőre meglepőnek tűnhet, de az utazások voltak azok a pillanatok, amikre évek múlva is emlékezni fogok: azok az önfeledt nevetések, viccelődések és csipkelődések, amik igazán egy csapattá tettek minket.
H.G.: A gránát dobásokat nem sikerült a legjobb eredménnyel zárnom, ami sokat jelentett a verseny végén. Azonban a csapattársak maximálisan mellettem voltak, nem leszidtak, hanem biztattak. „Nyerünk vagy vesztünk, így vagy úgy, de együtt fejezzük be.” Ez egy olyan pillanat volt, amire mindig emlékezni fogok és a verseny további részére rengeteg energiát adott, hogy küzdjek.
G.S.:A legmeghatározóbb az a 3000m futás volt a végén. Nem csak pozitív értelemben, hiszen a nap legmelegebb időszakában kellett rajtolnunk és már ez megnehezítette az egészet. Ehhez hozzájött, hogy egészen addig fejben is ott kellett lenni végig és még hátra volt egy versenyszám, egy húzós pályával. Volt benne szintkülönbség rendesen, de beleadtam, amit csak tudtam.
H.Zs.: Igazából nem tudnék konkrétumot kiemelni, de ha mindenképp kellene mondanom valamit, az az lenne, amikor kimondták, hogy megszereztük csapatban a harmadik helyet. Az volt a napunk fénypontja. Személyes élményként még hozzátenném, hogy sikerült tapasztalt katonákkal beszélgetnem és megismerni az ő alakulataikat vagy akár saját tapasztalataikról is kaptam beszámolót.
Mit gondolsz, miért éri meg részt venni ilyen versenyeken?
T.Cs.: A Magyar Honvédség által szervezett versenyek mindig remek lehetőségek arra, hogy ismeretségeket kössünk. Rutinos versenyzőként, már rengeteg ismerős arccal találkoztam az idei Háromtusa versenyen, új barátokra és leendő kollégára leltem, és az eddigi kapcsolatokat is feleleveníthettem.
H.G.: Sok alakulat, sok ember vesz részt ezeken a versenyeken. Mivel rendszeresen részt veszünk ilyen versenyeken - és rendre helyezéseket is érünk el -, rengeteg emberrel ismerkedünk meg és kötünk barátságot. Miután végeztünk a tanulmányainkkal és kikerülünk csapathoz, már előnnyel indulunk többi társunkkal szemben, akik nem járnak versenyekre, mivel ismerhetnek minket leendő beosztottaink és tudják, hogy kitartóak, lelkesek vagyunk. Azt hiszem az életben ez az egyik legfontosabb: a kapcsolatok. Ezek a versenyek pedig ideális kapcsolat teremtő rendezvények. Más részt maga az adrenalin és az érzés, amikor az ember felállhat a dobogóra, csak versenyek alkalmával tapasztalható meg.
G.S.:A tapasztalat jut először az eszembe hiszen, ha egyszer már voltál, akkor van fogalmad arról, hogy mire számíthatsz a következő alkalommal. Nagyon jó lehetőség az ilyen versenyek arra, hogy felmérd a saját helyzeted, hogy az adott feladatban éppen hol tartasz. Ezt gyakorlással is fel lehet mérni persze, de versenyhelyzetben mindenki kicsit máshogy teljesít és az ad egy olyan pluszt, amivel könnyebben rájöhetsz arra, hogy hol tartasz. A közös élmény is meghatározó, hiszen egy csapattal mész, együtt csináljátok végig az egészet és ezután ez egy kapocs lesz köztetek, hogy igen ezt együtt csináltuk, a másik nélkül nem ment volna. Tudom, hogy ez bármelyik csapatsportnál is így van, viszont bennünk ott van az, hogy amikor majd hivatásosok leszünk, és ott leszünk az éles helyzetben, akkor is a társunkra számíthatunk csak. Az ilyen versenyek nagyon jók még a kapcsolatépítésre is, hiszen ott vagyunk együtt minden alakulatból. Nem utolsó sorban azt kiemelném, hogy megtiszteltetés ilyen versenyeken a saját alakulatunkat képviselni, akár dobogós eredménnyel, akár nem.
H.Zs.: Mindamellett, hogy rengeteg tapasztalattal gazdagodik az ember egy ilyen verseny után, természetesen az eredményesség mellett sem mehetünk el szó nélkül. Sportolóként mindig a legjobbat akarjuk nyújtani, viszont, ha nem jönne össze a siker, akkor sem csüggedünk el. Ahogy már korábban is említettem nagyon fontosnak tartom, hogy megismerjük katonatársainkat, amit egy ilyen eseményen szinte „tálcán kínálnak elénk”.
Milyen érzés volt helyezést elérni?
T.Cs.: Amikor felállt a csapatunk a dobogóra és láttam az őszinte örömöt a többi versenyző szemében, tudtam, hogy jövőre is itt szeretnék lenni. Hiszen nincs annál minőségibb mutatója egy embernek, hogy őszintén tud örülni a másik sikerének, annak ellenére is, hogy az ellenfél ő maga volt. Ennél többet pedig egy sportoló se kívánhat.
H.G.: Mint fentebb említettem nem teljesen őszinte a mosolyom a dobogó legalsó fokáról. Egyik szemem sír, a másik nevet. Volt másik 50 ember, akik nem fértek fel a dobogóra, így ez a 3. helyezés is szép. Azonban én azt vallom; van egy győztes és mindenki más. Bízom benne, hogy jövőre őszinte mosollyal válaszolhatok a kérdéseidre.
G.S.: Őszintén szólva úgy mentünk el a versenyre, hogy elhozunk egy dobogós helyezést. Aztán a verseny folyamán, ahogy láttuk a más alakulatokból érkezők eredményeit, rájöttünk, hogy nagyon jók és felkészültek a versenyszámokban, de ez nem vette el a kedvünk, hanem még jobban odatettük magunkat, hogy megszerezzük azt a dobogós helyezést. Motiváló volt, hogy a tisztjelöltek szurkoltak nekünk és bíztak bennünk, hogy megfelelően képviseljük majd a zászlóaljat. Részeredményeket láttunk, de nem tudhattuk biztosra, hogy végül milyen eredményt fogunk elérni, nem tudtuk kimatekozni. Aztán az eredményhirdetésnél, amikor harmadik helyre szólították ki a Ludovika Zászlóaljat, jött az a kellemes megkönnyebbülés, hogy igen megcsináltunk és elértük azt, amiért oda mentünk. És utána jött még az, amikor visszaértünk és találkoztunk a társainkkal és kihívtak minket a sorakozón, nagyszerű érzés volt, hogy láthattuk a büszkeséget az arcukon. Ez minket is büszkévé tett, hogy ilyen embereket képviselhettünk, illetve motivált, hogy akár a következő versenyen, akár jövőre ugyanezen a versenyen még jobban odategyük magunkat és még jobb helyezést érjünk el.
H.Zs.: Bátran kimondhatom, hogy a pontot az tette rá az „i”-re, mikor kimondták, hogy harmadikok lettünk és ezzel megkoronáztuk az egész napos teljesítményünket. Ez egy pozitív visszajelzés számunkra, hogy kellően kamatozott a befektetett munka és megérte részt venni ezen a versenyen. Jövőre természetesen még nagyravágyóbb ambíciókkal vágunk neki a Háromtusának, szeretnénk a legfényesebb érmet elhozni és ezzel büszkén képviselni mind a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, mind pedig a Ludovika Zászlóaljat.
Szívből gratulálunk hallgatótársaink szép eredményéhez!
Szöveg: Fecser Zsuzsanna
Fotó: HHK-s hallgatók