RTK Hallgatói Önkormányzat

Kar bemutatása, kari HÖK megalakulása, története: mi az a HÖK? Miért alakul?
 
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara az ország egyetlen rendészeti jellegű felsőoktatási intézménye. A három, illetve négy éves képzés végén a hallgatók nagyobbik része a Tisztavató ünnepséggel megszerzi hadnagyi rendfokozatát, majd ezt követően szolgálatba áll a Magyar Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal,  a Büntetés-végrehajtási Szervezet, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság  rendszerébe. A két civil szakirányos 3 éves képzésen végzett hallgatók migrációs és biztonsági szakemberekként helyezkednek el.
 
Sokan hallhattatok már a Hallgatói Önkormányzatról. Azonban azt, hogy mi a feladata, kik a tagjai és milyen ügyekben számíthattok a segítségükre, nem árt tisztázni.
 
A Hallgatói Önkormányzat tagjai – azaz a HÖK-ösök – minden felsőoktatási intézményben, az adott hallgatók, benyújtott pályázataik alapján nyerhetik el hallgatótársaik szavazatát, amivel bekerülhetnek a Hallgatói Önkormányzatba. Létszámuk a Rendészettudományi Kar hallgatóinak arányában 15 fő. Mandátumuk ellátása közben elsősorban képviselik a hallgatóság érdekeit, kapcsolatot tartanak a Tanulmányi Osztállyal, Kari Tanácson és Szenátuson vesznek részt a hallgatók akaratának érvényesítése érdekében, valamint különböző bizottságokban állnak ki mellettetek. 
 
Hol segítünk, hogyan segítünk?
 
A HÖK feladata összetett. 
Egyrészt a hallgatók sérelmeit, észrevételeit és véleményeit fogadja, majd értékeli és megteszi a szükséges intézkedéseket. Mindezt úgy, hogy a hallgatók érdekeit képviselik. 
Másrészt a hallgatóktól érkezett sérelmeket, információigényeket közvetíti az egyetem vezetése felé, illetve az oktatók tudtára adja megfelelő módon. Ezzel megteremtve az összhangot a hallgatók és az oktatók közt. 
 
Milyen problémával kit lehet keresni?
 
A HÖK-ön belül az Elnök munkáját segítik az Alelnökök, illetve különböző referensek látják el munkájuka egy adott feladatkörre szűkítve. Szállóügyekért felelős-, Tanulmányi ügyekért felelős-, Kultúráért és rendezvényekért felelős-, Médiáért és kommunikációs ügyekért felelős-, Gazdasági és szociális ügyekért felelős referensi tisztségek mellett választmányi tagok dolgoznak, azonban igény szerint más referensi poszt is létrehozható.  Hozzájuk bármikor fordulhattok „ügyes-bajos” dolgaitokkal, állnak rendelkezésetekre mind személyesen mind e-mailben, illetve telefonon. Keressétek őket bátran! 
 
Bizottságok:
 
A Rendészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának munkáját egyes esetekben a Diákjóléti Bizottság segíti. A Bizottság elnöke a Gazdasági és Szociális ügyekért felelős alelnök, tagjai pedig az általa választott hallgatók, akik nem feltétlenül a Hallgatói Önkormányzat tagjai. Fő feladatuk a hallgatók Tanulmányi és Szociális Ösztöndíjainak kiszámítása, de bármilyen pénzügyekkel kapcsolatos probléma esetén összehívhatók.
Ezentúl a Kollégiumi Bizottság alapvető feladata a kollégiumi pályázathoz szükséges igazolások átnézése, elbírálása, a hallgatói élet formálása és a Hallgatói Önkormányzat munkájának segítése. 
 
Rendezvényeink:
 
COOKING NIGHT:
A versenyzők 5 nemzetiség (magyar, kínai, olasz, görög, amerikai) közül választhattak, amelyek szerint elkészítették ételüket. A csapatok részére vásárlásiutalványt biztosítottunk, ezzel könnyítve dolgukat. A győztesek mellett az összes résztvevő ajándékba részesült.
 
NIGHTBALL:
A Ludovika Campus sportpályáin mérhették össze erejüket a labdarúgó és kosárlabda csapatok, nagy örömünkre az Erasmus program keretein belül itt tanuló hallgatók is indultak a sporteseményen. Az este folyamán jó hangulatba telt mérkőzések győzteseit értékes nyereményekkel jutalmaztuk. 
 
IRON NIGHT:
Az este során 2 kategóriában (Monster, Reality) mérhették össze erejüket a női és férfi versenyzők. A legerősebbeket értékes nyereményekkel díjaztuk. Mindezek mellett Mini bajnokságokon is volt lehetőség nyeremények megszerzésére egy kis mozgásért cserébe. A versenyek után különböző mozgásformákat (TRX, Aerobic) próbálhattak ki a látogatók. Ezek mellett táplálkozási-, kettlebell-, testépítő-, és erőemelő szemináriumon bővíthették tudásukat.
 
PUB NIGHT:
Megrendezésre kerültek Csocsó, Beerpong és Darts bajnokság, melyek dobogósait értékes ajándékokkal jutalmaztuk. Ezen túl ping-pongozásra és X-box használatára is volt lehetőség. Az eseményt egy Kvízzel zártuk, melynek során, helyes válasz esetén megajándékoztuk az illetőt. 
 
FRISSEN VÉGZETT TISZTEK ELŐADÁSA:
 Frissen végzett tisztek előadásán a meghívott előadók egy kötetlen beszélgetés során mutatták be foglalkozásukat és válaszoltak a hallgatók kérdéseire.
 
KÖZÖS MECCSNÉZÉSEK:
A Hallgatói Önkormányzat rendszeresen szervez – általában a magyar válogatott mérkőzései idején – nagykivetítős közös meccsnézést , amire jellemző , hogy mindig nagy létszámban jönnek hallgatók és szurkolják ki együtt válogatottunk győzelmét.