Kollégiumi Bizottság

Bemutatkozás:

A Beszédes József Kollégium Kollégiumi Bizottsága azért jött létre, hogy a kollégium lakóinak érdekeit szolgálja. A kollégisták bármilyen nemű problémáinak megoldására készen állunk, vagy ha nem mi vagyunk illetékesek az adott helyzetben, a megfelelő helyre irányítjuk őket. Folyamatos kapcsolattartás keretében tájékoztatjuk az őket érintő intézkedésekről, illetve változásokról, hibákról, esetleges karbantartási munkákról. A házirend és a kollégiumi szabályzat megsértése esetén a szükséges intézkedések megtétele is feladatink közé tartozik.

A lakóknak rendszeresen szervezünk programokat a kollégiumon belül és azon kívül is, melyek leginkább közösségkovácsoló illetve szórakoztató jellegűek.

A Kollégiumi Bizottság tagjai olyan hallgatók, akik szívükön viselik a kollégiumi élet mindennapjait. Arra törekszünk, hogy minden lakó megkapjon minden lehetőséget arra, hogy tanulmányait zavartalanul végezhesse és emellett kikapcsolódásra is alkalma adódjon.

Céljaink közt szerepel a lakókörnyezetünk állapotának megőrzése, és annak folyamatos javítása, fejlesztése. Fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók zavartalanul és kellemes légkörben töltsék a mindennapjaikat továbbá minél színesebb lehetőségeket igyekszünk biztosítani szabadidejük eltöltésére.

 

Tagok:

 

Név

Évfolyam

Tisztség

Elérhetőség               

Varga Róbert

V.

Elnök

varga.robert@uni-nke.hu

Rózsa Erika Éva

IV.

Elnökhelyettes

rozsaerika93@gmail.com

Simon Vivien

I.

Titkár

vivi941222@gmal.com

D Szűcs János

III.

Tag

dszucsjanos@gmail.com

Molnár Péter

IV.

Tag

01molnar.peter@gmail.com