V. NKE Gólyabál

Idén ötödik alkalommal rendezett egyetemi gólyabált az első évfolyamos hallgatók tiszteletére az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat. Az egyetemi polgárok ez évben először, hagyományteremtő jelleggel a Ludovika Arénában tarthatták meg az év hallgatói eseményét.

Koltay András, egyetemünk rektora köszöntötte e megjelent vendégeket.Köszöntő beszédében kiemelte, hogy a gólyabál minden egyetemen, minden egyetemi polgár számára kiemelkedő eseménynek számít, majd megköszönte a hallgatók figyelmét, majd ünnepélyes keretek között megnyitotta a rendezvényt. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára is.

Kosztrihán Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat leköszönő elnöke, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökségi tagjává választott hallgató pohárköszöntőt mondott. Meglátása szerint az esemény jelentősége, hogy ezáltal az egyetem befogadja köreibe az első évfolyamos hallgatókat. „A mai rendezvény elsősorban arról szól, hogy bekerültök az egyetem közösségébe, annak részeivé váltok és ti is gyarapítani fogjátok az NKE közösségét” - szólt az elsősökhöz.

A köszöntők után az első évfolyamos hallgatók nyitótánca következett, mely során húsz párnak nyílt lehetősége az egész egyetem előtt bécsi keringő táncolására, majd pedig kérhette fel a hagyományokhoz híven az egyetemi vezetőket egy táncra.

A Gólyabál bálkirály és bálkirálynő választásának eredményhirdetésére éjfélkor került sor. A jelentkezett hallgatók az NKE EHÖK Instagram profilján, Bonogramon keresztül tudtak szavazni. Az idei év Bálkirálynője Harakály Dóra, az NKE ÁKK első évfolyamos közigazgatás-szervező szakos hallgatója, a Bálkirály pedig Vátzi Roland, az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar első évfolyamos államtudományi szakos hallgatója. Mivel mindketten az ÁKK hallgatói, ezért az az eredményt Schmidt Martin, az NKE ÁKK Hallgatói Önkormányzatának elnöke hirdette ki, a szervezők oldaláról pedig Fecser Zsuzsanna, az NKE EHÖK kommunikációs referense adta át a győzteseknek járó szalagot, oklevelet és a nyereményeket.

Az este sztárfellépője a Wellhello volt, a jó hangulatról Jumodaddy és Peter Jabin, valamint a Show és Bors produkció gondoskodott. A Ludovika Aréna hajnali négykor zárta be kapuit, az egyetemi polgárok alig akarták elhinni, hogy a sohavégetnemérő szórakozásnak elérkezett a lezárása.