Bevezetés a borkóstolásba

/Fotó: Fecser Zsuzsanna/

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervezésében visszatért a tavaszi félévben is az NKE Borkollégium, ezúttal a Winelovers-szel együttműködve. A két órás eseményen részt vett hallgatóknak lehetősége nyílt megismerni és elsajátítani a borkóstolás fortélyait.

Az Ízelítő kurzus előadója nem kisebb személy, mint Sánta Zoltán, DipWSET, nemzetközi borakadémikus, lektor, újságíró, a Borkollégium vezető oktatója volt. A cél, mint mondta, hogy „még jobban megismerkedjünk a borral”. A borkóstolást megelőzően a résztvevők megfigyelhették, mit látnak a boron. A bor megjelenése lehet tiszta vagy zavaros, az intenzitása halvány, közepes vagy mély. A színe lehet fehér, mely magában foglalja a víztiszta, a zöldes citrom, a citrom, a szalma és az arany árnyalatot is, az illatáról pedig megtudtuk, hogy fejlettségének megállapítása (fiatal/fejlődő/érett/csúcsbor) mellett aromája lehet tiszta vagy bizonytalan, virágos vagy gyümölcsös aromájú. A hallgatóság nemcsak megismerhette a borkóstolás legfontosabb szabályait, hanem ki is próbálhatta azt a gyakorlatban. A bor íze azon túl, hogy lehet gyümölcsös, lehet még édes, száraz, félszáraz vagy félédes, mindenkinek más a kellemes. Ami a savasságát és a cserzőanyag-tartalmát illeti, az lehet alacsony, közepes vagy magas. Emellett elhangzott, hogy az ízek a meghatározott helyeken jelentkeznek a nyelven, a cserzőhatás például a szájüregben mindenütt. Sánta Zoltán elmondta, hogy a borkóstoló alapján következtetéseket vonhatunk le a bor minőségére és potenciáljára. „Kis korttyal nem lehet kóstolni” - hívta fel rá a figyelmet. Sánta Zoltán előadásában bemutatta az alapvető borstílusokat is.

Borok, melyeket megkóstolhattunk:

Kamocsay Ákos – Olaszrizling 2015 Sós-hegy dűlő

Villa Tolnay – Rajnai Rizling 2016

Koch Csaba – Rosé Cuvée 2017

Mészáros Borház – Bodzási Kékfrankos Válogatás 2015

Günzer Tamás – Bocor Syrah 2012

 

NKE EHÖK