Szabó Mátyás interjú

Úgy tudom, az egész egyetemi pályafutásod az NKE-hez kötődik. Alap- és mesterszakot, most pedig a doktorit is itt csinálod, miért pont a Közszolgálatin járod végig ezt az utat?

Szabó Mátyás: „Az érettségi évében nem sokat kellett gondolkodnom a jelentkezési sorrenden, aminek érdeklődésbeli és érzelmi okai is voltak számomra. Mivel az apai ági felmenőim szinte kivétel nélkül jegyzőként, vagy kántortanítóként működtek, úgy döntöttem, hogy én is közügyekkel szeretnék majd foglalkozni. Az érdeklődésbeli motivációm egy unalomig ismételt toposz, imádom a történelmet. Már gimnáziumban is versenyekre jártam, előre tanultam, olvastam az ajánlott irodalmat, és morfondíroztam, hogy hol kéne átírni a tankönyvet.

A Közigazgatás-tudományi Karon töltött alapszakos évek alatt – a nemzetközi igazgatás szakos évfolyamtársak hatására is – egyre inkább elkezdett érdekelni az EU és a nemzetközi kapcsolatok. A mesterszakos jelentkezésnél már sokkal nehezebb volt a döntés. Az Andrássy Egyetemre és valamelyik jogászképzésre is szívesen mentem volna, kenyértörésre a szakkoli vitte a dolgot, ugyanis a végzés évében elnökhelyettes voltam az Ostrakon Szakkollégiumban egy generációváltás kellős közepén, és úgy éreztem, hogy ezt nem hagyhatom félbe, szinte már megszállottak voltunk. Az alapszakos évek alatt a szakkollégiumi és demonstrátori teendők miatt az Erasmus is kimaradt az életemből.

Így esett a választásom a NETK nemzetközi közszolgálati kapcsolatok szakára, aminek köszönhetően továbbra is belefolyhattam a közösségi-tudományos tevékenységekbe, így a Nemzetközi Jogi Tanszék demonstrátoraként eltöltött két év is nagyon kedves emlék. De kapcsolatban maradhattam egykori ÁKK-s mentoraimmal, akik rengeteg támogatást nyújtottak az OTDK-ra való készülésben és kutatásban. Az ÚNKP-s kutatásokat is az ÁKK Magyar Állam- és Jogtörténeti Intézeténél végeztem, szóval már mesteresként is egy kicsit karközi hallgató voltam. De a NETK-es mesterszak lehetővé tett számomra két féléves szakmai gyakorlatot az Országgyűlés Hivatalában, illetve az egyik EU joga és politikái kurzuson vendégoktatóként előadó kutató Marcus Meyer felhívást intézett a csoportunk felé egy nemzetközi kutatócsoportban való részvételre. A pályázati lehetőséggel éltem, így 2017 májusától a Maastrichti Egyetem jogi karán működő ’Crossborder Corporate Mobility in the EU’ projektben dolgozhatok kutató asszisztensként, a kutatócsoport pedig elnyert egy Jean Monnet Grant-et is. Szóval mondhatjuk, hogy a NETK is telitalálat volt.

A doktori jelentkezésnél szintén mérlegeltem, hogy az Andrássy Egyetemen folytassam, és a fenntarthatóságról, vagy a határon átnyúló környezetszennyezés nemzetközi jogi kérdéseiről írjam a disszertációmat. De végül újra a jogtörténetbe ástam bele magam, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Intézet oktatóitól pedig rengeteg támogatást kaptam. Végül egy levéltári kutatásokra alapuló témát választottam, ami a 19. századi német és francia nyelv, az iratok mennyisége és a gótikus kézírás miatt egy nagy kihívást jelent. Ami a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolát illeti, kicsit tartottam a retrospektív témámtól, de a kurzusok minősége meghaladta a várakozásaimat. Az első másfél évben csupa olyan tárgyat kellett teljesítenünk, amelyek sokat lendítettek a doktori kutatásokon és valóban elmélyítettek a 18-19. századi államjog és államelmélet területén. Emellett a kurzusokon szinte a magánoktatás fogalmát kimerítő mentorálás zajlott az elmúlt három félévemben. Általában véve pedig a légkör és az a hozzáállás, hogy egykori oktatóim és mentoraim kollégaként tekintenek rám, megtisztelő.”

Voltál szakkollégista, tanársegéd, tanszéki demonstrátor, egyszóval teljesen részt vettél az egyetemi életben. Mivel alapszakot ÁKK-n, mestert NETK-n, doktorit pedig az összevont ÁNTK-n végzed, elég jól belelátsz a két régi kar működésébe. Szerinted mi a legnagyobb eltérés köztük? Jó-e az egyesítés?

Sz.M.: „Amikor a gimnáziumban az igazgatásszervező alapszakot kinéztem, a kart még BCE Közigazgatás-tudományi Karnak hívták. Az egykori KTK és ÁKK története, azonbelül csak a hallgatói élet egy többkötetes sorozatot is megérne. Az első éveimben az Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium tagja voltam, majd 2014-ben jöttem át a Hajnóczy Kollégiumba a Ménesi útra. Összességében több évig nem adatott meg, hogy életvitelszerűen a Ménesi úton lehessek, de így is belekóstolhattam az ÁF-es életérzésbe. Az akkori hallgatói élet semmi máshoz nem volt fogható. A mi évjáratunk egy „dupla” évfolyam volt, úgy emlékszem, hogy az évfolyamon körülbelül 6-700-an voltunk csak nappalisok. Az előadásokat hetente kétszer kellett megtartani, egyszer a régi Magyary előadóban, egyszer valamelyik régi panoráma-teremben. Ezért számomra akkor volt egy üzemi jellege a KTK-ÁKK-nak. Ettől függetlenül minden segítséget megkaptunk, talán még egy kis önállóságra is nevelt minket az ÁKK, mert ilyen létszámok mellett egy hallgató részéről is kellett kezdeményező készség a tanárok irányába - legyen szó kutatásról, TDK-ról, valamilyen egyetemi program megszervezéséről, vagy akár szemináriumra való készülésről – akik aztán mindenben támogattak minket. ÁKK-snak lenni egy folytonos merengés is volt, hiszen mindig láttuk a terveket az épülő Ludovika Campusról, hallottuk a hírmorzsákat is, hogy mikor lesz kész, meddig húzódik, milyen lesz. Végül elégikus hangulatban váltunk el a Ménesi úti Campustól, bár egy évig még az Orczy úti Kollégiumból jártunk vissza a Ménesi útra. De visszagondolva nagyon érdekes volt mindkét időszakot megélni.

Ami a NETK-et illeti, bár a két kar egy tőről fakadt, és a NETK-nek is megvannak a KTK-s gyökerei, nyilván egy kisebb karként más volt. Amellett, hogy még egy épülő intézmény volt, kevesen voltunk, a kurzusok is interaktívabbak, szemináriumszerűbbek voltak (bár lehet, hogy ez az érzet a mesterképzésből fakadt), több nemzetközi jellegű kapcsolódási ponttal. Én ott az oktatók és a hallgatók között egy szoros, összekovácsolódott közösséget éreztem. Azt is meg kell említeni, hogy a NETK a 2015-ös alapítástól kezdve, mind az oktatói-kutatói publikációs tevékenység, mind a hallgatói tudományos diákköri tevékenység terén rövid idő alatt szép eredményeket ért el.

Én mindkét karnál eltöltött graduális időszakomra csak jó szívvel, és mint életem meghatározó időszakára tudok visszagondolni. Az ÁNTK létrejöttével pedig végre megszűnt a „Theon Greyjoy-szindrómám”. Ami az esetleges előnyöket, vagy hátrányokat illeti, nem gondolom, hogy nekem innen egy karosszékből tisztem lenne a nyári szervezőmunkát és a tervezést értékelni. Hogy milyen az ÁNTK, azt sokkal inkább a hallgatóknak kell majd megítélni, akikért az egyetem működik.”

Mi a véleményed a karok közötti rivalizálásról? Tényleg létezett, létezik, továbbra is jelen lesz? Mi állhat ennek hátterében?

Sz.M.: „Egy egészséges adok-kapok a hallgatók között mindig is volt, tehát valamilyen formában szerintem létezett, de nem volt összességében jellemző, vagy kirívó. Ez többnyire kimerült abban, hogy néhány összegyetemi buli kakasviadallá változott, vagy csak barátilag ugrattuk egymást. Már a 2016-os gólyatáborban is megkaptam a magamét, hogy zöld rongyokba öltöztem, és hogy elhagytam az ÁKK-t, tavaly meg azt, hogy visszamentem a KDI-be álcivilnek, mire Máthé Gábor professzor úr megjegyezte: „jól tetted, hogy visszatértél az Anyaszentegyházhoz”. Szóval ilyen viccelődések és ugratások mindig voltak, de ez a hallgatói élethez hozzá tartozik, és minden évfolyam ki fogja termelni a maga közösségi életét, sok-sok hasonló kedves emlékkel.

Van-e rivalizálás és hogy hova vezethető vissza? Nem tudom, most van-e. Az tény, hogy alapvetően különböző hivatásrendek és szervezeti kultúrák találkoztak az egyetem születését követően, aminek következtében akaratlanul is létrejöhettek súrlódások. Akkoriban a KTK-s hallgatókban éreztem egy kis távolságtartást az RTK-s és HHK-s hallgatók irányába, aminek nem tudom mi lehetett az oka, szerencsére ennek ma már nyoma sincs, és én sem nagyon tapasztaltam ilyesmit személyesen. Régen olyat hallottam doktoranduszoktól, hogy a HHK-s oktatókkal és vezetőkkel szemben az első években a civilek voltak lekezelőek, aztán később a KTK-sok panaszkodtak HHK-sokra és RTK-sokra. Mindenesetre a 2013-as NKE kézilabdakupára a KTK-s hallgatók egyszer A.C.A.B. molinókkal mentek ki, ami nem biztos, hogy jó alaphangot adott. Ilyen szintű összezörrenéseket az egykori ÁKK és NETK hallgatói között nem éreztem. Az utóbbi években néha volt egy kis kreatív szájkarate a meme-oldalakon, de semmi durva dolog.

Én szerencsére olyan közegben mozogtam, ahol kiválóak voltak a karközi kapcsolatok. Az Ostrakon Szakkollégium és a Szent György Szakkollégium között mindig is jó volt az együttműködés. Akkoriban a KTK a Ménesi úti Campuson, a HHK a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson, míg az RTK a Farkasvölgyi úti Campuson működött. Egy egyetemre jártunk, egy hajóban eveztünk, az állam szolgálatába készültünk, mégis alig láttuk és ismertük egymást. 2013 őszén egy Velencén tartott közszolgálati tehetséggondozó táborban viszont alkalmunk nyílt a többi szakkollégium tagjaival közelebbről megismerkedni. Ezek üdítő eszmecserék voltak, rengeteget kérdeztünk és tudtunk meg a többi karról, a hétköznapi nehézségekről, kihívásokról, szakmai kérdésekről és hogy egyáltalán milyen az élet a többi karon. A másik hivatásrend itt különleges volt, nem vitaalap. Gyakorlatilag ebből az együttműködésből nőtt ki később a Szakkollégiumi Együttműködési Fórum. De szerencsére a szakkollégiumi mozgalmon túl is elmondhatom, hogy mindegyik karon remek oktatókat és hallgatótársakat ismerhettem meg.”

Szerző: Pap Melinda