Tóth Virág Ditta - Lengyelország, Varsó

„Ha találunk egy közös nyelvet, amin kommunikálhatunk, rájövünk, hogy semmi különbség nincsen köztünk.”

 

Tóth Virág Ditta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának közigazgatás-szervező szakos, harmadéves hallgatója. A 2017/18-as tanév őszi félévében vett részt az Erasmus mobilitási programban. Tapasztalatairól és élményeiről számolt be nekünk.

Mit gondoltál először az Erasmusról?

Tóth Virág Ditta: Mindig is vonzott a gondolat, hogy külföldön tanulhassak. Mindenki pozitívan számolt be róla, szóval nagy elvárásaim voltak felé, és végül nem is kellett csalódnom.

Nehéz volt eldönteni, hogy jelentkezz-e vagy biztosan tudtad, hogy így akarsz tenni? Volt valami, ami visszatartott?

T.V.D.: Egy nappal a határidő előtt döntöttem el, hogy el fogok menni, nagyon hirtelen döntés volt. Voltak visszatartó erők természetesen - család, barátok-, de rájöttem, hogy ez a 4-5 hónap az igazi kapcsolatoknak meg sem kottyan.

Miért éppen azt az országot választottad ki, amelyikbe elutaztál?

T.V.D.: Lengyelországot azért választottam, mert azt hallottam, hogy nagyon jó az Erasmusos élet, ami így is volt. Nagyon sok programot szerveztek, kirándulásokat Lengyelországba és Lengyelországon kívül is, ami mindig nagyon népszerű volt. Ezenkívül itt Közép-Európában nagyon hasonló kultúrkörben mozgunk, emiatt úgy gondoltam, hogy első Erasmusos kalandnak Lengyelország tökéletes lesz. Következő alkalommal már messzebb szeretnék menni.

Milyennek élted meg a kezdeti időszakot? Volt honvágyad?

T.V.D.: Az első nap volt csak nehéz. Előtte még sosem voltam Varsóban, és a szobatársammal sem találkoztam egészen aznap estig, de amikor a folyóson, vagy a konyhában találkoztam a többiekkel, mindenki olyan elképesztően nyílt, befogadó és érdeklődő volt, ami hamar eloszlatta minden félelmem.

Mi volt a legelső „hely”, amit felfedeztél az Erasmusod ideje alatt?

T.V.D.: Varsó jellegzetes épülete, a Kultúra és Tudomány Palotája, Sztálin „nagyszerű” ajándéka a lengyeleknek. Maga az épület egyáltalán nem tetszik, de mindenhonnan látszik Varsóból, és erősen meghatározza a város légkörét. Csak kellemes emlékek füzödnek az épülethez, az egész Erasmusos élményem jelképezi nekem.

Milyen nemzetiségű emberekkel sikerült megismerkedned és hogyan jössz ki velük?

T.V.D.: A legtöbb ember spanyol, olasz vagy német nemzetiségű volt, mi hárman voltunk magyarok. A kollégiumban miénk volt az egész ötödik emelet, nagyjából 40-en voltunk ott, ami azt jelentette, hogy szinte csak egymással voltunk, vagy más kollégiumokból néha meglátogattak minket. Mindenkivel abszolút pozitív élményem van, nem voltak klikkesedések, konfliktusok, mindenki nagyon jól érezte magát a másikkal. A mi kollégiumunkban és folyosónkon főleg európaiak laktak, de nagyon jól összebarátkoztunk Pedroval, egy brazil fiúval, de voltak még portugálok, egy dán, egy belga és egy holland fiú, egy francia, egy brit, egy belorusz, egy ukrán lány, vagy többen Bulgáriából - szinte Európa összes országából legalább egy ember képviseltette magát. Úgy vettük észre, magyarok, hogy a kultúránkhoz a legjobban a németek állnak, és az akcentusukat is nekik értettük még az elején a legtisztábban. Nem tudok kiemelni egy nemzetet sem, akikkel különösen jó kapcsolatot ápoltam, ugyanis mindenkivel nagyon jó barátságot kötöttünk.

Milyennek láttad az ottani embereket, a mindennapok telését, a kulturális lehetőségeket? Sokkal másabb volt, mint a hazai élményeid vagy nincs számottevő különbség?

T.V.D.: A lengyel diákokkal sok kapcsolatunk nem volt, ahogy más lengyelekkel sem, maximum az egyetemen dolgozókkal. A varsói kulturális lehetőségek érdekesek, mindenhol Chopin koncertek vannak minden nap, és az underground kultúra is egyre jobban térhez jut.

Hogyan nézett ki külföldön egy átlagos napod? Sok órád volt, szabadidőd?

T.V.D.: Egyáltalán nem volt sok órám (5), lényegében kedd délután kezdődött a hétvége, igy rengeteg szabadidőm volt, ahogy másoknak is. A mindennapok nagyon jók voltak, mindent közösen csináltunk – együtt vásároltunk be, együtt reggeliztünk, ebédeztünk és vacsoráztunk, és ha nem mentünk el valahova, valakinek a szobájában páran biztosan összegyűltünk. A legjobban nem is azok hiányoznak, amikor történt valami kivételes dolog, mondjuk kirándultunk valahol más városban, hanem azok az egyszerű, lusta órák, amiket együtt töltöttünk. Tudtuk, hogy mindenben számíthatunk mindenkire, elképesztően megbíztunk egymásban, egy hatalmas családként éltünk.

Milyennek érzed az egyetem hozzáállását a külföldi tanulmányaidhoz? Minden segítséget megkaptál?

T.V.D.: Az egyetemről maximálisan, mind a Nemzetközi Kapcsolatok Irodája felől, mind a tanárok irányából.

Mi nyerte el leginkább a tetszésed az elmúlt fél évben?

T.V.D.: Az, hogy volt lehetőségem megismerkedni ezzel a rengeteg fantasztikus emberrel, és elsőkézből tudtunk híreket szerezni a világból – például teljesen más, mikor a hírekben olvasod, mi történik más országban, vagy egy ott élő embertől hallod, hogyan működnek a dolgok. A törökök rengeteget meséltek például Erdoganról, a spanyolok a katalán helyzetről – úgy, hogy ebben a beszélgetésben több katalán is részt vett, a németek elmagyarázták nekünk, hogyan működik pontosan a menekültrendszerük stb. Azt gondolom, hogy ezek olyan tapasztalatot adtak, amit Magyarországról nehéz megszerezni.

Mi fog a leginkább hiányozni?

T.V.D.: Az átlagos esték, a kis szobabulijaink, a heti menetrendünk, az, ahogy hallom, hogy az olaszok egymással üvöltöznek a konyhában, mikor megfelelő a tészta keménysége, vagy ahogy a spanyol srác gitározik folyamatosan, amivel egy permanens háttérzenét adott a folyosónak.

Mi a legmeghatározóbb élményed az Erasmushoz kapcsolódóan?

T.V.D.: Talán az első esték között lehetett, amikor többen csak beszélgettünk a konyhában, mindenki mesélt a saját országáról és a negatív sztereotípiák már teljesen feloldódtak– akkor mondta teljesen meghatódva egy német fiú, hogy ez élete egyik legboldogabb pillanata, hogy bizonyitást nyert, mennyire fontos az Erasmus, mert látszik, mennyire egyformák vagyunk – ugyanazokat a sorozatokat nézzük, ugyanazokat a zenéket hallgatjuk, és hogy mennyire lényegtelen, hogy valaki éppen milyen országhatárok közé született Európában. Akkor, ha találunk egy közös nyelvet, amin kommunikálhatunk, rájövünk, hogy semmi különbség nincsen köztünk.

Mit gondolsz most az Erasmusról? Miért ajánlanád másoknak is?

T.V.D.: Fontosnak tartom, hogy mindenki kimozduljon a komfortzónájából, és kipróbálja magát olyan helyzetekben, amik elsőre idegennek tűnhetnek. Ezek hosszútávon csak tenni fognak a személyiségéhez és a talpraesettségéhez. Ezenkívül fontosnak tartom azért is, hogy az ember megtanuljon hosszabb távlatokban gondolkodni, mind térben és időben. Rá tudsz jönni, mennyire kicsik a te saját problémáid, nem csak a te falud, városod, országod számít a világban, megtanulsz nagyban gondolkodni. Úgy érzem, csak jót tett velem a kint töltött félév, és mindenkinek nagyon erősen ajánlom. A Campus Mundi Ösztöndíjat mindenképp érdemes megpályázni azoknak, akik külföldre akarnak utazni, ugyanis nemcsak a részképzéseket támogatja (jóval magasabb összeggel, mint a sima Erasmus ösztöndíj), hanem mesteren rövid, párhetes kirándulásokat is támogat olyan egzotikus helyeken, mint például Kolumbia vagy Thaiföld.