Polonkai Dávid - Spanyolország, Valencia

 

„Kicsit olyan érzés, mintha most két életem is lenne: egy, amit kinn töltöttem Valenciában és egy itthon Budapesten.”

 

Polonkai Dávid a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának közigazgatás-szervező szakos harmadéves hallgatója. A 2017/18-as tanév őszi félévében vett részt az Erasmus mobilitási programban, amelyről nekünk is beszámolt.

Mit gondoltál először az Erasmusról?

Polonkai Dávid: Már a kezdetek kezdetén, a gólyatáborban is nagyon érdekelt ez a lehetőség. Emlékszem, hogy amikor a mentoraink meséltek róla, én rögtön utána oda mentem hozzájuk, hogy tovább faggassam őket. Nem tudom, hogy egészen pontosan miért, de volt bennem egy vágy, hogy utazzak, világot lássak, és hogy külföldön éljek egy ideig. Mindig is úgy gondoltam, a külföldön eltöltött idő, illetve a beszélt nyelvek száma sokat elárul egy emberről, hogy mennyire tájékozott, milyen széles látókörrel rendelkezik. Számomra bizonyos szempontból ez egy mérce is, olyan tekintetben, ki mennyire művelt. Ezentúl, volt/van bennem valami hiányérzet. Ezzel kapcsolatban elszoktam mesélni egy anekdotát, ami a következő: Az orosz népmesékben, ugyanúgy, mint a magyar történetekben, mindig van egy visszatérő jelenet, amikor az útnak indult legkisebb fiút, hosszú vándorlás után megállítja egy idős néni. Majd a következőt kérdi a fiútól: „Dolog elől futsz, vagy keresel valamit?”  Ez a mondat nagyon megragadt bennem, ugyanis az orosz kultúrkörben ezt a kérdést gyakran felteszik annak az embernek, aki állandóan úton van vagy utazik. A jelentése pedig abban rejlik, hogy magának az állandó mozgásban levésnek, két oka lehet. Egyrészt, ha valaki menekül valami elől: aki sokat utazik, valószínűleg nem érzi jól magát az adott helyen (dolog elől futsz). Illetve ha valaki keres valamit az életében, akkor is oka lehet rá, hogy sokat legyen úton, mert tudat alatt úgy érzi, mozdulni kell, hogy megtalálja azt, amire igazán vágyik (vagy keresel valamit).Valahogy így voltam én is az Erasmussal, a lelkem mélyén kerestem valamit.

Nehéz volt eldönteni, hogy jelentkezz-e vagy biztosan tudtad, hogy így akarsz tenni? Volt valami, ami visszatartott?

P.D.: Nehéz lenne leírni mennyit szenvedtem, mire meghoztam ezt a döntést. Annak idején, mint ahogyan most is, az Ostrakon Szakkollégium tagja voltam. Mint akkori szakmai alelnök, sokat foglalkoztam a szervezet dolgaival, ezzel keltem és feküdtem. Az akkori elnöknek éppen lejárt a hivatali ideje és én rettentően gondolkoztam, hogy megpályázzam a megüresedett helyét. Közben elérkezettnek érkeztem az időt arra is, hogy valóra váltsam ezt a régi vágyamat, vagyis hogy külföldön éljek. Közeledett az elnöki pályázat leadásának határideje, mint ahogyan az Erasmus pályázatra való jelentkezésnek is kitűzték az utolsó napját. Mai napig nem tudom megmondani, miért volt ez annak idején akkora dilemma. Ma már, innen nézve teljesen egyértelmű, hogy mire vágytam, de talán megfelelési kényszerből vagy más okokból kifolyólag, saját magam sem láttam azt, ami a napnál is világosabb volt, vagyis hogy mi is az igazi vágyam. Sokszor elgondolkoztam azóta, mennyire jó döntést hoztam, és hogy semmire el nem cserélném a kint eltöltött öt hónapot. Szerintem ez a döntés egy mérföldkő volt az életemben. Biztos vagyok benne, hogy hatással lesz rám a jövőmet tekintve.

Miért éppen azt az országot választottad ki, amelyikbe elutaztál?

P.D.: Régóta Olaszország volt a favorit számomra, el is kezdtem az egyetemen olaszul tanulni, de annyira nem vonzottak az ottani városok. Teljesen véletlenül hallottam meg Valenciát, mint lehetőséget, onnantól kezdve viszont rögtön tudtam, hogy ezt fogom elsőnek megjelölni. Az, hogy mindenki oda akart utazni csak még jobban motivált, vágytam rá, hogy én kapjam ezt a lehetőséget. Természetesen a szóbeli motiváción is felteszik ugyanezt a kérdést és mindenki igyekszik racionális és logikus válaszokkal jó benyomást kelteni, ennek ellenére értelemszerűen nekem is az volt a legfontosabb, hogy mennyire tetszik az úti cél. Ilyen szempontból Valencia maga volt a főnyeremény: mediterrán éghajlat, jó idő, tengerpart, nem kívánhatna jobbat magának egy egyetemista sem.

Milyennek élted meg a kezdeti időszakot? Volt honvágyad?

P.D.: A kezdeti időszaknak meg voltak a maga nehézségei, én például rögtön az első nap elhagytam az összes iratomat az útlevelem kivételével, hihetetlenül le voltam emiatt törve. Kezdetben körülményes bármit is csinálni egy új városban, párszor eltévedtem, senkit nem ismertem, nem tudtam hova menjek bevásárolni, hol lesznek az óráim. Persze ennek is meg van a maga szépsége, visszagondolva pedig már ezek is csak szép emlékek. Honvágyam egyáltalán nem volt, nagyon vártam már hogy utazzak. Vártam, hogy elszakadjak itthonról, vártam, hogy szinte meg se szólaljak magyarul és kicsit elvesszek Valenciában.

Mi volt a legelső „hely”, amit felfedeztél az Erasmusod ideje alatt?

P.D.: Az egyik nyomós érv, ami miatt Valenciába mentem, hogy tengerparti város. Az első ilyen hely éppen ezért a strand volt. Alig vártam, hogy érezzem a tenger sós ízét.

Milyen nemzetiségű emberekkel sikerült megismerkedned és hogyan jössz ki velük?

P.D.: Kinn az egyik legjobb barátom venezuelai volt, mellette megismerkedtem két görög lánnyal, őket hármójukat hihetetlenül megszerettem, nagyon hiányoznak. Ezenkívül rengeteget voltam németekkel, illetve voltak helyi, spanyol barátaim is. Mindegyikőjükkel nagyon jó kapcsolatban voltam, nem tudnék semmi negatívumot mondani, imádtam ezt a nyelvi és kulturális kavalkádot, hiányzik nagyon.

Milyennek láttad az ottani embereket, a mindennapok telését, a kulturális lehetőségeket? Sokkal másabb volt, mint a hazai élményeid vagy nincs számottevő különbség?

P.D.: Spanyolország elég messze van, hogy érezhető különbség legyen a mindennapokban. Az embernek már a kiutazás előtt számos prekoncepció él a fejében a spanyol emberekről, ami többé kevésbé be is igazolódott számomra. Igazi mediterrán ország, teljesen más mentalitással, munka morállal, habitussal. Valóban van szieszta még mindig, délután 2-től 5-ig majdhogynem meg áll az élet a városban, ilyenkor még tanítás sincs. Nagyon szeretnek ünnepelni, majd minden hónapban van valamilyen rendezvény, imádnak beülni – kiülni valahova, akár napközben is, vasárnap pedig mindenki pihen és a családdal együtt ebédel, ezt is inkább valamelyik vendéglátóhelyen. A spanyol emberekkel könnyű, izgalmas és kellemes együtt élni. Szeretik élvezni az életet, nem sietnek, nem kapkodnak és adnak a minőségi időtöltésre. Spanyolországban nem visznek túlzásba jóformán semmit, törekednek arra, hogy kiegyensúlyozott életet éljenek. Szerintem mi magyarok sokkal szélsőségesebbek vagyunk, ami egyrészről időnként előny, mert képesek vagyunk bizonyos területeken - pont ezért - kiemelkedni, másrészről viszont sokszor elforgácsoljuk magunkat testileg és lelkileg is.

Hogyan nézett ki külföldön egy átlagos napod? Sok órád volt, szabadidőd?

P.D.: Körülbelül annyi elfoglaltsággal járt a kinti iskolai élet, mint itthon. Kevesebb órám volt, viszont náluk fontosabb a jelenlét, midig beleszámít a félévi értékelésbe. Emellett a délutánjaim mindig szabadok voltak, mert maximum két óráig voltam iskolában, pénteken pedig teljesen szabad voltam. Összességében tehát sok szabadidőm volt.

Milyennek érzed az egyetem hozzáállását a külföldi tanulmányaidhoz? Minden segítséget megkaptál?

P.D.: Úgy gondolom, az itthoni egyetem minden támogatást megadott, ha kérdésem volt vagy elakadtam készségesen segítettek, úgyhogy csak pozitív dolgokat tudok mondani. Ezúton is köszönöm a támogatást!

Mi nyerte el leginkább a tetszésed az elmúlt fél évben?

P.D.: Az az állapot, hogy kiszakadtam itthonról és egy teljesen másik dimenzióban létezhettem. Nem tartottam intenzív kapcsolatot az itthoniakkal, kicsit olyan volt mintha mindent újra kezdhetne az ember. Ez egy részről talán nehéznek, sőt talán negatívnak is hangzik, de az én esetemben kifejezetten felemelő volt. Büszke voltam rá, hogy kinn lehetek, tudtam, hogy ezt az egészet magamnak köszönhetem, és nincs más hátra, mint hogy minél jobban élvezzem. Tetszett, hogy szinte minden nap új emberekkel ismerkedhettem meg, nagyon élveztem, hogy néha hetekig csak angolul vagy spanyolul beszéltem. Kicsit olyan érzés vissza gondolni, mintha most két életem is lenne, egy, amit kinn töltöttem Valenciában és egy itthon Budapesten.

Mi fog a leginkább hiányozni?

P.D.: Ezt is rettentő nehéz szavakkal leírni, de pont ez az élet, amit fentebb kifejtettem. Azt mondják, az az ember, aki több nyelven beszél, annak több személyisége van. Eszerint amikor nem az anyanyelveden szólalsz meg, akkor egy kicsit talán más ember vagy. Ez nagyon fog hiányozni. Emellett iszonyatosan fognak hiányozni a barátaim és a közös albérletünk, az együtt eltöltött idő, a közös beszélgetések és a barátságuk. Hiányozni fog az éghajlat a maga kiszámíthatóságával, hogy mindig süt a nap, hiányozni fog a spanyol zene, amit kinn szerettem meg, nagyon fognak hiányozni az utcák, az épületek, a terek, a belváros és a tengerpart, ahol annyit sétálgattunk. Hiányozni fog, hogy mindenki a metrón spanyolul beszél mellettem és hiányozni fog, hogy minden utca tele van pálma- és narancsfákkal, a hangulata a városnak és az országnak, amit annyira megszerettem.

Mi a legmeghatározóbb élményed az Erasmushoz kapcsolódóan?

P.D.: Nem tudnék egy dolgot kiemelni, az egész élmény együtt volt meghatározó.

Mit gondolsz most az Erasmusról? Miért ajánlanád másoknak is?

P.D.: Mindenkinek más körül forog a világ, nekem az elmúlt félév az Erasmus körül forgott és talán többet adott, mint a legtöbb Erasmust megjárt embernek. Jó pillanatban sikerült kijutnom, sokat köszönhetek Spanyolországnak és legfőképpen Valenciának. Ezenkívül nagy segítség volt a Tempus Közalapítvány által felajánlott Campus Mundi ösztöndíj, enélkül valószínűleg nehezebben boldogultam volna a mindennapokban.

Ajánlom azoknak, akik ezt az interjút végig olvasva úgy érzik megmozdult bennük valami, illetve ajánlom azoknak, akik régóta gondolkodnak és csak egy kis plusz motivációra vártak idáig. Bár mindenkinek más lehet fontos az életben, én mégiscsak úgy gondolom, a fentebb leírtak miatt mindenkinek bátran ajánlhatom, használja ki az Erasmus adta lehetőséget, találja meg a saját Valenciáját, legyen az indok éppen mert „dolog elől fut”, vagy akár csak mert „keres valamit az életben…”.