Lenyu Kata Sára - Spanyolország, León
„Beleszerettem a városba, mindenbe, ami Leónt jelenti az elmúlt hónapokban.”
Lenyu Kata Sára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának közigazgatás-szervező szakos harmadéves hallgatója. A 2017/18-as tanév tavaszi félévében vesz részt az Erasmus mobilitási programban, amelyről nekünk is beszámolt.
Mit gondoltál először az Erasmusról?
Lenyu Kata Sára: A programról az egyik barátnőmtől hallottam először, aki az ESN nevű szervezet egyik tagjává vált az egyetemi felvételijét követően. Neki köszönhetően megismertem azokat a hallgatókat, akik az NKE-t választották és Budapesten töltötték az Erasmusukat. Ezután én is jelentkeztem „body”-nak és közelebbről is megtapasztaltam a programot. Elmentem az Egyetem által tartott nyílt napra, hogy teljes körű tájékoztatást kapjak a programba való jelentkezés mentéről és annak feltételeiről. Már akkor is úgy gondoltam, hogy ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad kihagyni és biztosan életre szóló élményeket nyújt.
Nehéz volt eldönteni, hogy jelentkezz-e vagy biztosan tudtad, hogy így akarsz tenni? Volt valami, ami visszatartott?
L.K.S.: A döntés meghozatala gyorsan történt, azonban meglehetősen sokat vártam vele. Azt gondolom, hogy a legideálisabb, ha valaki az alapképzés közepén, tehát a 3. vagy 4. szemeszterét tölti külföldön, én azonban az utolsót pályáztam meg. Az egyetem melletti tevékenységeim fontosabbnak tűntek eleinte, mint hogy „kihagyjak” fél évet. Azonban egyszer csak realizálódott bennem, hogy ez egy olyan lehetőség, amit ha igazán szeretnék, akkor tennem kell érte. Hogy visszatartott-e valami? Minden. A megszokott életem, életritmusom, a családom, a barátaim, a közeg, az egyetem, és persze az ismeretlentől való félelem. Millió kérdés, amire akkor még se én, se senki sem tudott válaszolni. Valóban olyan, mint amilyennek mondják? Lesznek barátaim? Hogyan boldogulok majd? Magam mögött tudok hagyni mindent fél évre? - és még sorolhatnám.
Miért éppen azt az országot választottad ki, amelyikbe elutaztál?
L.K.S: Mindig is tudtam, hogy ha van egy ország, ahová el szeretnék utazni, akkor az Spanyolország. Mondanom sem kell; a tapas, a churros, a napsütés, a kultúra, a mentalitás, a siesta. Az országon belül három város közül választhattam, Valencia, Madrid és León. Valencia szerepelt az általam összeállított lista első helyén. Napsütötte város, csupa gyönyörű hellyel és tengerparttal, tökéletesnek tűnt. Nem mellesleg angolul lehet tanulni az egyetemen, ami nagyon megtetszett, ugyanis a spanyol nyelvvizsgám meglehetősen megkopott az elmúlt évek alatt. Az eredmények közzétételét követően szembesültem azzal, hogy a megálmodott városkám, Valencia helyett az ösztöndíjat Leónba nyertem el. Egyszerre volt életem egyik legboldogabb és legszomorúbb napja. León. Se napsütés, se tengerpart és az egyetemen levő összes órám – beleértve a vizsgáimat is – spanyolul zajlik majd. Akkor úgy gondoltam, hogy semmi sem úgy alakult, ahogy elképzeltem, de kitartottam az elhatározásom mellett és újraterveztem. Azóta úgy érzem, hogy ennek így kellett történnie. Beleszerettem a városba, mindenbe ami Leónt jelenti az elmúlt hónapokban. Azóta elutaztam Madridba, és habár gyönyörű város, semmiért sem cserélném el. Olyan itt, mintha minden nap egy filmben ébrednék.
Milyennek élted meg a kezdeti időszakot? Volt honvágyad?
L.K.S: Emlékszem arra a pillanatra a repülő téren, amikor utoljára integettem anyukámnak és a nővéremnek. Potyogtak a könnyeim és úgy éreztem, hogy életemben először, akkor, igazán magamra vagyok utalva és egyedül kell helyt állnom. Úgy érkeztem meg Spanyolországba, hogy senkit sem ismertem és tudtam, fél évre elköszönök mindentől, ami korábban az otthont jelentette. Szóval rettegtem. Aztán megérkeztem Leónba, Spanyolország észak-nyugati részén lévő kisvárosba. Az első két héten lehetőségem nyílt részt venni az egyetem által tartott két hetes, intenzív nyelvi kurzuson így jóval a legtöbb „erasmusos” előtt érkeztem meg. Két nappal később már a nyelvi központ előtt találtam magam. Ideges voltam, nem ismertem senkit, ezer kérdés kavargott a fejemben. Egyszer csak megpillantottam egy lányt és odaköszöntem neki - ő is az épületbe tartott egyedül. Szavak nélkül megtaláltam az első biztos pontomat és tudtam, hogy mindent rendben lesz. Azóta ő az egyik legjobb barátnőm.
Második hónapja vagyok itt, Leónban így nem tudom, hogy a honvágy már elmúlt és nem vettem észre vagy csak várat magára. Minden nap eszembe jut a családom, a barátaim és a megszokott közeg, ugyanakkor olyan érzés itt lenni, mintha egy nagyon hosszúra nyúlt, csodálatosan megszervezett és meglepetésekkel teli vakáción lennék.
Mi volt a legelső „hely” amit felfedeztél az Erasmusod ideje alatt?
L.K.S: A megérkezésemet követően elhatároztam, hogy életemben először megpróbálok egyedül lenni és kihasználni ezt az időt arra, hogy jobban megismerjem, ki is vagyok valójában. Tehát, az első vasárnapomon elmentem sétálni. Tudom, nevetségesnek tűnhet, de nagyon hasznos volt. León szűk utcái között sétálgattam, ezer ágra sütött és nap és zenét hallgattam. Elvesztem. Többször is. Felfedeztem boltokat, gyönyörű épületeket, eldugott kávézókat. Miközben bandukoltam, megpillantottam egy folyót. Tudtam, hogy kell lennie valahol egy folyónak, és nagyon boldog voltam, hogy megtaláltam. Leültem a partjára, élveztem a napot és olvasni kezdtem. Habár nem ez a legnagyobb látványosság és nem a legjobb hely, mégis az enyém azóta is.
Milyen nemzetiségű emberekkel sikerült megismerkedned és hogyan jössz ki velük?
L.K.S: A már említett nyelvi kurzus nagyon sokat segített. Már ott megtaláltam azokat az embereket, akik azóta is a legjobb barátaim itt. Olaszok, németek, csehek, franciák és még sorolhatnám. Nagyon megszerettem őket, minden időnket együtt töltjük. Közös programokat szervezünk, együtt bulizunk, eszünk és kirándulunk. A Leónban működő AEGEE-nek köszönhetően (ami az otthoni ESN-nek felel meg) megismertem a kurzuson kívül lengyeleket, amerikaiakat, kínaiakat, mexikóiakat és persze spanyolokat is. Érdekes megismerni a különböző kultúrákat, hagyományokat, gondolkodásmódokat. Egészen más fajta kapcsolatok alakulnak ki egy ilyen helyzetben. Az otthoni énemhez képest sokkal rövidebb idő alatt sokkal nyíltabban beszéltem velük. Felgyorsultak az emberi kapcsolatok. Könnyebben megértjük egymást, mert ugyanazt éljük meg, ugyanazokkal a nehézségekkel és boldog pillanatokkal találjuk szembe magunkat.
Milyennek láttad az ottani embereket, a mindennapok telését a kulturális lehetőségeket? Sokkal másabb volt, mint a hazai élményed vagy nincs számottevő különbség?
L.K.S: Az itteni emberek igazán spanyolok. Ez azt jelenti, hogy az utca embere nem beszél más nyelven, vagy ha mégis, akkor sem próbálja meg. Ugyanez igaz a boltokban, a múzeumban vagy az egyetemen. Itt még létezik a „siesta”, tehát délután, adott idő-intervallumban a város elcsendesedik, a boltok bezárnak, és néhány órára megáll az élet. Mivel León egy kisváros, könnyen felfedeztük a kulturális lehetőségeit. A központban található a leghíresebb látványossága, a gyönyörű katedrális, amit kötelezőnek tartottunk megnézni belülről is. Emellett meglátogattunk múzeumokat, kiállításokat és könnyen válogathatunk a havonta frissülő kulturális lehetőségek közül. Nehéz összehasonlítani az otthoniakkal; Budapest egy főváros, León egy kisváros mégis nagyobb figyelmet fordítottunk itt a kulturális programok szervezésére, mint otthon. A mindennapok persze teljesen máshogy teltek, a legelső pillanattól kezdve. Hozzá kellett szoknom az itteni ritmushoz, a már említett „siesta”-hoz, fel kellett fedeznem, hogy mit melyik boltban érdemes megvenni, hol kapható a legjobb tapas vagy kávé, melyik a legjobb cukrászda, étterem vagy „bar” ahová érdemes beülni. (León azon kevés helyek egyike Spanyolországban, ahol egy pohár sör/bor/üdítő mellé ingyen kapsz valami finomságot, így 2-3 hely meglátogatása felér egy teljes vacsorával.)
Hogyan nézett ki külföldön egy átlagos napod? Sok órád volt, szabadidőd?
L.K.S: Az egyetemi órák két turnusban zajlanak itt, hiszen minden hallgatót az abc-nek megfelelően beosztanak a délelőtti vagy a délutáni kurzusokba. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valakinek nincs ütközése, akkor egy hét folyamán vagy délelőttönként, vagy délutánonként vannak órái. Én a második csoportba tartoztam, ugyanakkor az ütközések miatt a nap mindként szakaszában vannak óráim. A reggeli kávét követően 20 perc sétával eljutottam az egyetemre (a leóni tömegközlekedés menetideje pont ugyanannyi, mintha valaki sétálna, így szinte soha sem használom). Az órák 60 percesek, azonban sokszor 2 vagy 3 óra hosszúak, szünet nélkül. Minden órám spanyolul zajlik és habár rendkívül megértőek az egyetemi tanárok, nehézséget okoz még 2 hónap után is a spanyol jogi tárgyak hallgatása. A péntekek kivételével minden nap van órám, így sok időt töltök a campuson. Esetenként este 20:00-ig is itt kell lennem, ugyanis a siesta az egyetemi órákat is érinti. Ugyanakkor mindig van időm meginni egy kavét napközben a többiekkel, vagy együtt ebédelni velük és esténként kimozdulni. Szinte minden nap van mit csinálni, filmet nézünk, sétálunk, elmegyünk iszogatni, „tapas”-ozni, karaokezni, vagy bulizni.
Milyennek érzed az egyetem hozzáállását a külföldi tanulmányaidhoz? Minden segítséget megkapál?
L.K.S: Azt gondolom, hogy az egyetemen nemzetközi irodájában dolgozók nagyon sokat segítettek. Mielőtt elindultam, mindenben nagyon segítőkészek voltak, rendelkezésemre álltak, amikor kérdések merültek fel bennem. Ugyanez igaz az itt tartózkodásom idejére is, igaz, kicsit bonyolultabb a kapcsolattartás interneten keresztül. Ugyanakkor hálás vagyok az egyetemnek, hiszen rengeteg olyan lehetőséget kínált az évek során, amelyek plusz pontot jelentettek a Campus Mundi ösztöndíj megpályázása során. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, amiért elnyertem ezt az ösztöndíjat, ugyanis nem kell aggódnom az anyagiak miatt. Itt, Leónban eszméltem rá, hogy mennyire szeretek utazni és rengeteg lehetőséget kellett volna kihagynom nélküle.
Mi nyerte el leginkább a tetszésed az elmúlt fél évben?
L.K.S: Az az ember, akivé váltam. A közösség, aminek tagja lettem. A város. A közeg. A kultúra. A nemzetköziség. A változatosság. A lehetőségek végtelen sora. Az életstílus. Az ételek. A zene. A mentalitás. A felfedezés. A változás. Az Erasmust, így a legjobb dolgot sem lehet ezzel kapcsolatban szavakba önteni, képtelenség leírni. Meg kell tapasztalni.
Mi fog leginkább hiányozni?
L.K.S: Hiányozni fog a reggeli kávé a spanyol stílusú konyhában, a séta az egyetemre a színesre festett falú házikók között, a szűk utcák, a végtelen napsütés, a spanyol nyelv az utcán. A közös programok szervezése a barátaimmal, a tapas, a churros, a sangría, a nemzetközi közeg. A bulik, a kirándulások, a közös történetek. Hiányozni fog ez a leírhatatlan és megfogalmazhatatlan érzés.
Mi a legmeghatározóbb élményed az Erasmushoz kapcsolódóan?
L.K.S: Nehéz kiemelni egyet, viszont emlékszem az első élményre, ami nagyon meghatározó volt. Ahogy említettem, a barátaimat az első héten megtaláltam, azonban akkor még a kurzus kivételével nem töltöttünk sok időt együtt. A második héten közösen elmentünk egy sporteseményre, ahol focizhattunk az AEGEE szervezésében. Az egyik cseh fiú a játék közben rosszul lépett és eltörte a lábát két helyen. Mentőt kellett hívnunk hozzá és bevitték a kórházba, még aznap megműtötték. Habár este fogadhatott csak látogatókat, aznap tizenöten látogattuk meg. Alig 8 napja ismertük akkor egymást, és gondolkodás nélkül elmentünk hozzá mindannyian, mert tudtuk, hogy szüksége van ránk. Nem ez a legboldogabb élményem, de abban a pillanatban, amikor megláttam a többieket, körbenéztem és mind ott voltak tudtam, hogy ezek különleges barátságok.
Mit gondolsz most az Erasmusról? Miért ajánlanád másoknak is?
L.K.S: Klisé ide vagy oda, az Erasmus valóban egy életérzés. Gyökereiben változtat meg. Őszintén úgy gondolom, hogy ha valakinek lehetősége van, mindenképpen ki kell próbálnia. Remek alkalom a nyelvek gyakorlásához, fejlesztéséhez, új oktatási módszerek, kultúrák megismeréséhez, nemzetközi kapcsoltok teremtéséhez. A mindennapokból való kizökkenés, az újdonság felfedezése, megismerése, a kultúra és a hagyományok elsajátításának és saját magunk megismerésének tökéletes módja. Megtanultam, hogy hogyan lépjek ki a saját komfort zónámból. De talán a legfontosabb, hogy azért ajánlanám másoknak is, mert habár ugyanazt éljük át, az Erasmus mindenkinek mást jelent- így mindenki megtalálhatja a számára legfontosabbat. A jelentkezés során mindenképpen ajánlom a Campus Mundi nevű ösztöndíj megpályázását, hiszen rendkívüli lehetőségeket kínál.