Karitatív munka Erdélyben

    • 19642556 1732771410081356 8829673544800085749 n
    • Erdély
    • Erdély_gyerekek
    • Tusnádfürdő
    • Erdély_táj
    • Medve
  • Előző
  • Következő

Az NKE hallgatói idén Erdélybe utaztak, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Tusnátfürdői gyermekotthonában segítsenek a Böjte Csaba gondozásában lévő szervezetnek.

A jelentkező hat hallgatótársunk egy hetet töltött az otthonban, ahol majdnem 40, zömében 5-15 éves fiúval és lánnyal foglalkoztak. Ezalatt az idő alatt nem csak a gyermekotthon lakóinak hétköznapjait tették színesebbé, de egymással is jobb kapcsolatot alakítottak ki, mint azt a megszokott környezetben tehették volna.

Hallgatótársaink egyik fele az otthon fiú lakóival, míg másik fele a lányokkal foglalkozott, de minden gyermeket lehetőségük nyílt megismerni a közös étkezések, játék, sportolás, meseolvasás, vagy éppen filmezés alatt. A hallgatóink az otthon lakóival a környék látványosságait is bejárták, gyönyörű helyekre jutottak el az ott töltött idejük során.

Köszönjük hallgatóinknak, hogy részt vettek a programban és reméljük, hogy kezdeményezésünket a jövőben is folytatni tudjuk a Ti segítségetekkel!

NKE EHÖK