bejegyzések

Jövőkép

    •  mg 4610
A HÖOK - Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a Nemzeti Közszolgálati
Egyetemen tartotta 17. #jövőkép fórumát!
 
A fórum június 7-én került megrendezésre az Orczy Úti Kollégiumban az EHÖK
Küldöttgyűlés, valamint a karok megjelent választmányi képviselőinek körében.
A beszélgetésen szóba került több, Egyetemünket és a hallgatókat érintő gyakori felsőoktatási
probléma, illetve az intézmény sajátosságából keletkező dilemmák is. Szó esett többek között
a tantervekkel, kreditmegoszlással, átjárhatósággal kapcsolatos észrevételekről, felmerültek az
ösztöndíjak mértékével, az OMHV zártságával kapcsolatos problémák, illetve a kettős
jogviszonnyal rendelkező hallgatók mindennapos nehézségei!
 
Összességében nagyon eredményesen zajlott a rendezvény, köszönjük a HÖOK-nak, hogy
meglátogattak minket.
 
NKE EHÖK

Hallgatói arculat

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata egységes hallgatói arculat kialakítása céljából felmérést végez az Egyetem polgárainak igényeiről.

A hallgatók által kitöltött kérdőív válaszai alapján készítette el a Kommunikáció és Marketing Osztály az alábbi linkről elérhető terveket egy termékportfólióról, ami a jövőben bővülni fog.

A termékek elérhetőek lesznek egységes egyetemi, továbbá kari színekben, valamint egyetemi és kari logóval ellátva.

A terveket az EHÖK facebook oldalán tekinthetitek meg.

Az itt látható termékek prototípusok!

https://www.facebook.com/pg/NKEEHOK/photos/?tab=album&album_id=1015332118604129

NKE EHÖK


Szakmai gyakorlat az Országgyűlés Hivatalánál

Kedves Hallgatók!


Az Országgyűlés Hivatala gyakornoki programot hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára. A Törvényhozási Igazgatóság hat hallgatót fogad hathetes szakmai gyakorlatra. Ennek lebonyolítására 2017. szeptember 4. és október 13. között kerül sor.


Az alábbi fájlban minden lényeges információt és kritériumot megtaláltok.

NKE EHÖK


Világbajnok a Rendészettudományi Kar hallgatója

    • rtk

Bodolai Fanni, a Rendészettudományi Kar hallgatója az OrfűMad Multisport Fesztivál keretei belül megrendezett Középtávú Quadratlon Világbajnokságon I. helyezést ért el U23-as korosztályban. Abszolút női kategóriában is indult, ott is dobogós, III. helyezést ért el. A verseny 1,5 km úszásból, 38 km kerékpározásból, 8 km kajakozásból és 10 km futásból áll össze.

 

Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy sok szeretettel gratuláljunk neki, és a továbbiakban is hasonló sikereket kívánunk!


Dunai Regatta

    • img 3678

Ebben az évben ismét megrendezésre került a Dunai Regatta, az egyetemek közti evezős és sárkányhajó verseny, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapatai idén is képviselték egyetemünket, földön és vízen is.

Immár ötödik alkalommal, május 6-án került lebonyolításra az egyetemek kulturális- és sportrendezvénye, ahol az NKE csapata mondhatni már gyakorlott regattásnak számít. A program idén sem okozott csalódást, a Dunai Regatta szervezői igazi fesztiválhangulatot varázsoltak a Műegyetem Rakpartra. A rendezvény sikeréhez természetesen nem csak a rendezők, hanem a lelkes résztvevők is hozzátették a maguk részét. Szerencsére az időjárás is a Regattának kedvezett, meleg napos időben szurkolhattunk együtt egyetemünknek.

A sárkányhajó versenyen vízre szállt az NKE csapata is, akik remekül felvették a versenyt a mezőnnyel. A futam a Lánchídtól a BME Rakpartig tartott. Az NKE hajójának ugyan a döntő futamba nem sikerült bejutnia, ennek ellenére hallgatótársaink remekül helyt álltak a versenyen.

A röplabda szakosztály idén második alkalommal vett részt a Dunai Regattán. Egyetemünk Sportegyesületének játékosai, négy főből álló koedukált csapattal indultak a megmérettetésen. Kitartó és remek játékuknak köszönhetően, végül a legjobb hat között végeztek.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat képviselői idén először saját sátorban várták az egyetemek szurkolóit. Az egyetem két civil, illetve két hivatásos kara képviseltette magát. A hivatásos hallgatók egyenruhájukban érkezve nagy sikert arattak a közönség, főként a rendezvényen résztvevő gyermekek körében. A szervezők a sátorban nagy hangsúlyt fektettek az új arculati és megjelenési elemekre. Az arra járók a Dunai Regattára tervezett NKE emblémával díszített szurkolói zászlóval buzdíthatták mind a sárkányhajó, mind a röplabda csapatot. Az érdeklődő járókelők a sátorban elhelyezett standról kedvükre válogathattak különböző egyetemi logóval ellátott ajándékok közül. Az egyetem képviselői számos hűtőmágnest, könyvjelzőt, tollat, valamint bögrét osztottak szét a résztvevők között, ezáltal is népszerűsítve az egyetemet. Aki az ajándéktárgyakon túl, további érdekességeket is szeretett volna megtudni az egyetemen jelenleg zajló eseményekről, nekik információt nyújtottak a megjelent hallgatói képviselők, illetve az egyetem kiadványaiba is beleolvashattak. A fesztivál hangulat nem csak a futamok idején, hanem egész nap jelen volt a sátorban. Folyamatos zene biztosította a jó hangulatot az NKE standja környékén.

Mindent összegezve kijelenthetjük: alig várjuk a következő Dunai Regattát!


Gyűrűavató Bál

    •  dsc4738 2

2017. május 3-án került megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gyűrűavató Bálja. A végzős hallgatóknak szóló nívós rendezvény, melynek keretein belül immáron ötödik alkalommal ünnepelhették a hallgatók az NKE falai között töltött tanévek lezárását.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a Stefánia Palota adott otthont a rendezvénynek, a helyszín pont megfelelő volt az est emelkedett hangulatához.

Az érkező végzős hallgatókat pezsgővel köszöntötték, melyet a köszöntő beszédek alatt fogyaszthattak el.

Dr. Horváth József, egyetemünk főtitkárának köszöntő beszéde nyitotta meg az estét. Szót ejtett az egyetemi integrációról, valamint megemlítette a rendezvény fejlődését, az elmúlt évekhez képest. Ezt követően Kosztrihán Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke mondott pohárköszöntőt, aki saját évfolyamához szólva a közösségről, összetartozásról beszélt. Köreinkben tisztelhettük még Dr. Janza Frigyest, nyugállományú rendőr vezérőrnagyot, Dr. Szászi Gábort, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánhelyettesét, valamint Dr. Mészáros Bence ezredest, a Rendészettudományi Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettesét.

A köszöntők után kezdetét vette a végzős hallgatók immár hagyománynak számító ünnepi tánca, a palotás. A színvonalas koreográfiát Kállai Ákos komponálta és tanította be a táncosoknak, akik méltósággal járták el a Bál ünnepi táncát. Ennek végezetével állófogadás várta az ünneplő társaságot, ahol különböző ízletes fogások közül válogathattak a végzősök és kísérőik.

A rendezvény elnevezéséhez híven a büszkén viselhették egyetemi éveiket szimbolizáló gyűrűjüket, kari, illetve egyetemi címerrel ellátva, mely örök emlék marad számukra egyetemünkről és az itt töltött éveikről.

A vacsorát követően kezdetét vette a hajnalig tartó zenés-táncos mulatság. Az est remek hangulatáról a Hevesi Happy Band gondoskodott. Zenéjük megalapozta a jókedvet, muzsikájukra egész éjjel rophatták a mulatni vágyók.

Az Bál sikeresen zárult, hajnalig tartott az ünnepély. Ezennel szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy még egyszer sok sikert és kitartást kívánjunk minden végzős hallgatónak.


Ludovika Fesztivál a Ludovika téren

    • nke ludovika fesztival web 710 358 s

Idén először a Ludovika téren tartják meg az immáron 8. alkalommal megrendezendő Ludovika Fesztivált, amelynek ezúttal is a tisztavatást megelőző, úgynevezett Száznapos Ünnepség az egyik központi programja. A rendezvényre május 13-án kilátogatókat emellett olyan programok is várják, mint például intézkedéstaktikai és műszaki mentési bemutató, vagy rendőrségi és honvédségi gépjárművek bemutatása. A nagyközönség számára nyitott, egész napos, ingyenes rendezvényen számos családi- és gyermekprogram is várja az érdeklődőket.

A Ludovika Fesztivál múltja 1924-ig nyúlik vissza, amikor a 18. században megkezdett és 1919-ben megszakadt Száznapos Ünnepséget – amely az avatásig hátralévő időt jelöli – ismét megtartották a végzős akadémisták tiszteletére. A rendezvényen az MH Ludovika Zászlóalj kiváló tanulmányi eredményű, végzős honvédtisztjelöltjeinek adnak át elismeréseket, köztük a Schmittné Makray Katalin zászlóanya által alapított Szent László-díjat.

A VIII. Ludovika Fesztiválon a szervezők olyan látványos programokkal várják az érdeklődőket, mint például a katasztrófavédők magasból mentési bemutatója, a honvédség haditechnikai és a rendőrség intézkedéstaktikai bemutatója. Az érdeklődők tűzszerészrobotokat és különböző szimulátorokat is láthatnak, és kipróbálhatják ügyességüket a különböző akadálypályákon is.

A rendezvényen bemutatkoznak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kara és intézetei is, köztük a nemrégiben alakult Víztudományi kar is látványos programokkal várja a fesztivál résztvevőit. Manapság egyre többet hallunk a kiberbiztonság fontosságáról, az ezzel kapcsolatos legfrissebb ismereteket a közelmúltban megalakult Kiberbiztonsági Akadémia szakembereitől tudhatják meg a rendezvényen.

További információ:

http://uni-nke.hu/x/ludovika-fesztival-2017


Az EHÖK alakuló ülése Baján

kgy

Az EHÖK küldöttgyűlése február 9-én Bajára utazott, hogy részt vegyen a Víztudományi Kar befogadó ünnepségén. Kihasználva az ünnepi alkalmat, megtartották az első közös, egyben alakuló ülésüket.
 


Karácsonyi jótékonysági gyűjtés

    • fb esemeny karacsonyi jotekonykodas

Jótékonysági gyűjtés ● December 6-16. között ●

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat a Kari Hallgatói Önkormányzatokkal karöltve idén is céljául tűzte ki, hogy a karácsony közeledtével segítsen a rászorulóknak!
Szeretnénk minél több gyerek arcára mosolyt csalni, és ehhez szükségünk van a Ti segítségetekre is!

Adományaitokat eljuttatjuk a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesületnek, hogy segítségükkel szebbé tegyük néhány gyermek karácsonyát!

A gyűjtődobozok az egyetem alábbi pontjain lesznek kihelyezve:
ÁKK: aula
HHK: XII-es épület
NETK: Ludovika zsibongó
RTK: szálló porta
Orczy úti kollégium: Porta

Várjuk felajánlásaitokat:
○ ruhák, kiegészítők (3-18 év)
○ társasok, kirakósok
○könyvek
○játékok, plüssök
○édesség, tartós élelmiszer
○és bármi apróság, amivel örömet szerezhettek

Tegyétek szebbé mások karácsonyát!

    • karacsonyi jotekonykodas

Borkollégium vol. 2.0 avagy a Vörös Október

    • második borkollégium

A második NKE BORkollégium főszereplői a vörös borok voltak, melyek csodálatos világába Dani Renáta, középfokú borbíráló, és pécsi püspökségi borszakértő vezette be az esemény iránt érdeklődőket.

Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a BORkollégium második felvonásának sommelier-étől, amelyből megláthatjátok, milyen is az, amikor valaki igazi szenvedéllyel szereti a jó bort.

Reméljük kedvet kaptatok, és a következő eseményen találkozunk!


Honnan ered a borok iránti szenvedélyed? Mióta foglalkozol velük? 

Nos, hát nem is tudom hol kezdjem. Egy kis faluban születtem, ahol a talajadottságok nem alkalmasak nemes szőlő termesztésére. Ennek ellenére nagypapámnak volt egy kis szőlője, ahol rendszeresen segítettem a munkálatokban gyerekkorom óta. Talán innen ered a szőlő és bor iránti szenvedélyem. Úgy gondolom, hogy az az ember, aki szőlőt művel van jövőképe. Nagyon sok munka és kitartás, hogy ezután a bor az asztalokra kerüljön. Így igazából gyerek korom óta érdekelt ez a téma, de középiskolában döntöttem el teljesen, hogy erre a pályára szánom magam szívvel-lélekkel. 

Van olyan borvidék ami különösen közel áll a szívedhez? Ha igen melyik az, és miért?

Nehéz dolog erre válaszolni, ugyanis minden borvidéknek megvan a maga szépsége és varázsa. Ha nagyon választanom kell, akkor Szekszárdra esik a voksom, ugyanis látom az összefogást az együttgondolkozást a borászok között. Mindenképpen vörösborosnak mondanám magam és ezen a borvidéken megtalálható valamennyi a kedvenceim közül. Nagyon kedvelem a szekszárdi kadarkákat illetve a szekszárdi bikavért. :)

Hogyan értékelnéd az NKE Borkollégium résztvevőit? Lelkesek voltak, érdeklődők? Milyen légkör fogadott itt?

Hm… :)Tetszett, hogy beleláthattam az előkészületekbe és láttam a hallgatókon, hogy egy amolyan „ünnepre” készülnek. Az egyetemisták számára az alkohol és borfogyasztás egy kisebbfajta rituálé. Azt gondolom lelkesek voltak és érdeklődőek. Azért szeretem a hallgatók kérdéseit, társaságát, mert egy percre én is újra egyetemistának érzem magam. Ez a korosztály az, akikből a jövő borfogyasztó társadalma lesz,- vagyis remélem.

Miért pont "Szekszárd vs Villány" témára  esett a választás?

Nagyon egyszerű a válaszom. Pécsett élek a Pannon borrégió szívében. Azt a felkérést kaptam, hogy vörösborokat mutassak be, így egyértelmű volt, hogy a hozzám legközelebb eső két vörösboros vidéket prezentálom. Magyarországon, ha vörösborról beszélünk kihagyhatatlan Szekszárd és Villány.

Az általad bemutatott borok közül melyiket ajánlanád a legszívesebben, és miért ?

A Fekete Borház Kadarkáját ajánlanám. Könnyen értelmezhető, fűszeres, enyhén testes bor. Azt gondolom jól fogyasztható önmagában is. Azért írom ezeket, mert nagyon sok vörösbornak olyan nagy teste van, hogy étel mellett élvezhető csak igazán. 

Ezúton is szeretnénk megköszönni Renáta munkáját, reméljük hasonlóan szép élményekkel távozott az előadásról, mint mi hallgatók.

NKE EHÖK


Karrier napok az ÁKK-n

    • karrier

▌Karrier Napok 2.0 ▌

Kíváncsi vagy rá, hogy milyen egy közigazgatási szervnél dolgozni? Bepillantanál a színfalak mögé? Még nem tudod, hol teljesíted a szakmai gyakorlatodat? Keresed már a helyet, ahol dolgozhatsz a diplomád megszerzése után? Tudatosan építenéd a karriered?

Itt a megoldás! A tavaly tavasszal sikeresen megrendezett Karrier Napok idén kicsit hamarabb, az őszi félév közepén kerül megrendezésre. Készülünk intézmények meglátogatásával, gyakorlatias mini-tréningekkel, és természetesen idén sem maradhat ki a Szakmai Gyakorlat Börze! 

Járj nyitott szemmel, a jövődet most építed!

▌Részletes programterv

▌Bemelegítés
2016. október 24. (hétfő) 14.30
Egy minisztérium mindennapjai - Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Regisztráció: nkeakkhok@gmail.com
Határidő: 2016. október 21.
A rendezvény maximális létszáma 20 fő, így megéri mielőbb regisztrálni!

▌Nézz bele! Intézménylátogatások
2016. november 8. (kedd) délelőtt
Parlament, Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

▌Készülj fel! Interaktív workshopok
2016. november 8. (kedd) délután
Add el(ő) Magad! - A prezentálás fortélyai minitréning
Az idő szorításában - Időmenedzsment alapjai minitréning

▌Válaszd ki! Szakmai Gyakorlat Börze
2016. november 9. (szerda) 10.00 - 15.30
Közigazgatási szervek, diákszövetkezetek börzéje a Ménesi Úti Campus Aulájában

A részletes információkkal, regisztrációs határidőkkel és izgalmas hírekkel folyamatosan jelentkezünk, így megéri az eseményt figyelemmel követni.

NKE ÁKK HÖK

*A programváltoztatás jogát a Hallgatói Önkormányzat fenntartja.


Megújult összegyetemi buli: NKE VIBES

    • nke vibes facebook esemeny

AZ NKE EHÖK BEMUTATJA: 
» NKE VIBES «


Eljött az idei tanév első alkalma, ahol egyetemünk mind a négy kara megmutathatja Budapestnek, milyen egy igazi NKE-s buli! 
Egyenruhások és civilek, itt az idő, hogy elfelejtsük a hétköznapok problémáit, és együtt érezzük át, milyen is az igazi „NKEVIBES” életérzés!

Fogadjátok sok szeretettel, az NKE összegyetemi buliját, a VIBES-ot!

Helyszín: Ötkert (Budapest, Zrínyi u. 4, 1051)

Időpont: 2016.11.09. 22:00

Jegyárak
○ elővételben: 1000 Ft, 
○ helyszínen: 1500 Ft
A helyszíni jegyvásárlás menetéről hamarosan tájékoztatunk Benneteket.

#nkevibes #akkvibes #hhkvibes #netkvibes #rtkvibes #showyourvibes #bpvibes

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/1792561517690931/


Őszi bulik az NKE-n

    • NETK HHK HALLOWEEN

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kari Hallgatói Önkormányzatai mindig is szívükön viselték, hogy minél több szórakozási lehetőséget biztosítsanak hallgatóiknak!

Október 26.-án illetve 27.-én sem teszik ezt másképp, hiszen két buli is megrendezésre kerül, három kar szervezésében.

Az NKE ÁKK HÖK Bemutatja: 
►► FREAK SHOW HALLOWEEN PARTY ◄◄

Karunkon mára már hagyománnyá vált a Halloween buli. Lépj ki a szürke hétköznapokból, most az lehetsz aki lenni szeretnél!

► Érdemes beöltözni, hiszen az este folyamán a legötletesebb jelmezeket italutalvánnyal díjazzák a szervezők, amit a pultban válthatsz be! Neked megvan már a jelmezed?

Készen állsz az év legijesztőbb partyjára? 


HELYSZÍN 
DOBOZ (1073 Budapest Klauzál utca 10.)

IDŐPONT 
2016. október 26. (Szerda) 22:00

DRESS CODE

Fear & Loathing - Öltözz be! 

HANGULATFELELŐS 
RUSTY
DJ Endy 

JEGYÁRAK
NKE-s Jelmezben: 800 FT
NKE-s Jelmez nélkül: 1000 FT
Külsős jegy: 1500 FT

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/200987500327622/

    • halloween party mata
    • halloween party kata
    • halloween party virag
    • halloween party soma
    • halloween party geri
  • Előző
  • Következő

»»»»NKE NETK és HHK Hök bemutatja: Shake It PARTY»»»»

Várunk Benneteket sok szeretettel október 27-én, csütörtökön a 2016/2017-os év első és egyben a legjobbb NETK-HHK-Partyjára, ahol együtt bulizhatunk a legjobb zenék ,,társaságában”, amit Dj Gomes fog Nektek egész éjjel szolgáltatni.

★ De ez még nem minden, hiszen tartogatunk Nektek pár meglepetést a buli folyamán is:
- elképesztő italakciók
- ,,Számkereső”
- Tombola értékes ajándékokkal

★ Jegyeket kizárólag a helyszínen lehet megvásárolni. Érdemes sietni, hiszen csak korlátozott számban kaphatóak!
A belépő:
- NETK-es és HHK-s diákkal 500FT
- ÁKK-s és RTK-s diákkal 1000 FT

• Rezidens: Dj Gomes
• Számkereső és tombola
• elképesztő italakciók

• Nyitás: 22:00
• Dátum: 2016.10.27

Éld át Te is azt az éjszakát, amit soha sem fogsz elfelejteni!
Találkozunk október 27-én a Storyban!

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/659005894258046/

    • 14671201 1680243355625598 5424003584652364063 n
    • 14718735 1683240898659177 3121902625199652241 n
    • 14680734 1684263731890227 5731465739793738755 n
  • Előző
  • Következő

Ismét Mint A Parlament

Ismét megrendezésre kerül a Mint A Parlament.

A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényhozás menetét, és az országgyűlési képviselők munkáját. A hallgatók a program során kiegészíthetik elméleti ismereteiket és kipróbálhatják magukat a képviselők szerepében. A rendezvény két napos programsorozat: egy vitanapból és egy ülésnapból áll. A Mint-a-Parlamenten a résztvevő csoportok (6 csoport) először egy vitanapon vesznek részt, ahol az Országgyűlés munkájába kapnak mélyebb betekintést. A vitanapra kitalálják, és bemutatják az egyes frakciók a saját frakció-profiljukat, majd pedig sor kerül az általuk írt törvényjavaslat bemutatására. A vitanap végén a frakciók közösen szavaznak arról, hogy a benyújtott hat közül melyik törvényjavaslat kerüljön tárgyalásra az ülésnapon. A vitanapot követő ülésnapra a frakcióknak lehetőségük van a tárgyalt törvényjavaslathoz módosító javaslatokat írni. Az ülésnapon bizottságokban, a törvényalkotási bizottság ülésén illetve plenáris ülésen vitáznak. A program végén szavazásra kerül sor, ahol a törvényjavaslat elfogadásra vagy elutasításra kerül. A „játék” kimenetelét az befolyásolja, hogy az egyes frakciók hogyan tudják megnyerni a más véleményen lévőket maguknak. A meggyőzésre azért lesz szükség, mert minden frakció egyenlő létszámban képviselteti majd magát. A program végén a résztvevő csoportok sajtótájékoztatót tartanak, és véleményt nyilvánítanak a meghozott új törvény kapcsán.

Helyszín: Országház (1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.)

Időpont: A vitanapra előre láthatólag 2016. október 26-án (szerdán), az ülésnapra 2016. november 25-én (pénteken) kerül sor. Felhívjuk figyelmüket, hogy az időpontok a parlamenti ülések és programok függvényében változhatnak.

A hivatalos felhívást, a jelentkezési lapot, illetve a törvényjavaslat iratmintáját az alábbiakban tölthetitek le.

Reméljük, felkeltette az érdeklődéseteket, és szép számban fogjátok egyetemünk hírnevét öregbíteni.

parlament3b

Megrendezésre került az első NKE BORkollégium

borkoli

Az NKE BORkollégium első felvonása- Ismerd meg a Kárpát-medencei borkultúrát

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat céljául tűzte ki, hogy felpezsdítse kulturális életet, ezáltal került 2016. szeptember 21.-én megrendezésre az első NKE Borkollégium, ahol a borok szerelmesei megismerhették a Kárpát-medencei borkultúrát, aminek főszereplői elsősorban a fehér borok voltak.

Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok Krizmanits Józseffel, a Magyar Bor Intézet egyik alapítójával, aki az első NKE BORkollégium sommelier-e volt.

1. Honnan ered a borok iránti szenvedélyed? Mióta foglalkozol velük? 


Első, felejthetetlen boros élményem Badacsonyhoz kötődik, egy régen volt konferencia befejezéseképp Szeremley Huba badacsonyi szőlősgazda, a Pannon Bormíves Céh alapítója és tiszteletbeli elnöke pincészetében volt egy borvacsora, ahol több kiváló halfogást párosítottak gyönyörűséges borokkal. Ott és akkor rájöttem, hogy mi a Borral vélhetően mindhalálig tartó, örök nagy szerelemben vagyunk, csak ez valahogy addig nem derült ki. Ez volt tehát az a sorsdöntő esemény, amely elindított a magyar borvilág rögös, de szépséges útján.

Ezzel egy hosszú, és valójában soha véget nem érő tanulási folyamat vette kezdetét, aminek nagyon fontos állomása volt az ELTE Bölcsészettudományi Karán, Benyák Zoltán barátom által több szemeszteren keresztül szervezett „Bor, kultúra, történelem” című előadás-sorozat is. Zoliék remek tematikát állítottak össze, kiváló előadókat hívtak meg: minden héten másvalaki tartott előadást a magyar borról, borkultúráról. A Magyar BOR Intézettel egyik tervünk pont az, hogy felélesszük ezt, és egy hasonló, de immár országos méretű oktatási programot valósítsunk meg a lehető legtöbb felsőoktatási intézmény bevonásával.



2. Van olyan borvidék, ami különösen közel áll a szívedhez? Ha igen, melyik az, és miért?


Mindenki életében van meghatározó és feledhetetlen első élmény, és ez valójában mindenre igaz. Esetemben sincs másképp: bármikor Badacsonyt kóstolok, a Balaton-felvidéki tanúhegyek ízvilágával találkozok, érzem, hogy „hazaérek”, otthon vagyok. Más borvidékek esetén is inkább az ásványos, vulkanikus borokat keresem. De a Kárpát-medencében annyi kiváló, bár különböző stílusú, de nagyszerűbbnél nagyszerűbb borokat adó borvidékünk van határon innen és túl, hogy hiba és felelőtlenség lenne akár egyet is kiemelni. Csak a mai Magyarország területén 22 különböző, izgalmas borvidék van, és akkor még nem beszéltünk a határon túli borvidékeinkről: Garam-mente és Ipoly-mente a Felvidéken, Arad-hegyalja és Érmellék Partiumban/Erdélyben, Szerémség a Délvidéken, vagy épp Őrvidék, hogy csak néhányat említsünk.



3. Hogyan értékelnéd az NKE Borkollégium résztvevőit? Lelkesek voltak, érdeklődők? Milyen légkör fogadott itt?


A Közszolgálati Egyetemre szinte már hazajárunk: 2015 májusában itt tartottuk meg az első eseményét a „Borra, magyar! Bországjárás, bországlátás” programsorozatnak, és azóta is volt már több boros találkozásunk, tartottunk közösen borklubot. Mindig nagy örömmel térünk ide vissza: nagyszerű társaság fogad minket minden alkalommal, nagyon jó hangulatú kóstolókat tartunk, amelyek révén mi magunk is sokat tanulunk. Sőt, azt is el kell itt mondanunk, hogy e találkozásoknak köszönhetően immár több volt és jelenlegi NKE hallgató is nagy segítséget nyújt az Intézet munkájában, kiállítási megjelenésein, rendezvényein.

Az nagyon örömteli, hogy az ifjúság nyitott a magyar borra, remélhetően hosszú távú hatása is van egy-egy ilyen találkozónak, egyre több fiatalt nyerhetünk meg hagyományainknak, a magyar borkultúrának. De legyünk őszinték, ebben megkerülhetetlen szerepe van az eredethű, azaz hagyományos és egyúttal „igaz” magyar boroknak. A tartalom nélküli kommunikáció mindig üres marad.




4. Miért pont a Kárpát-medencei borkultúrára esett a választás?


Minél jobban elmélyülünk a magyar borok világában, annál inkább látható, hogy mennyi erőt hordoz magával borkultúránk, hogy mit jelent a magyarságnak a bor immár évezredek óta, mi az a szellemiség és szakralitás, amit magával hordoz. Ha talán nem is tudjuk, de bennünk és velünk él. A magyaroknál a bor a közös áldozás, a kapcsolatteremtés és a kapcsolatmegtartás megszentelő itala volt mindig is; a bor és borfogyasztás mindig is meghatározta a magyarság tudatát. A nyugatinál sokkal régebbi, keleti gyökerű borkultúránk nem csak nagy múlttal, de igazi teremtő erővel és remélhetően komoly jövővel is rendelkezik. Már maga a bor szavunk is kuriózum, hiszen azon népek közé tartozunk, akiknek saját szava van a bor megjelölésére, és ez az egyik legrégebben lejegyzett magyar szó.

És hogy miért Kárpát-medencei borkultúra? Mert a magyar borkultúrát nem lehet értelmezni a trianoni határokon belül. Történelmi borvidékeink közül számos nagy kincs került más ország fennhatósága alá, ahol a mai napig helyt állnak kiváló magyar borászok, akik csodás magyar borokat készítenek, és akikkel kötelességünk minél szorosabb kapcsolatokat ápolni, remekműveiket a tágabb borkedvelő közönséggel megismertetni. Ahogy Laposa József – nem mellesleg szintén badacsonyi vincellér – barátunk a ’Kárpát-medencei borszerződésben’ lényegre törően megfogalmazta: „hisszük és valljuk, hogy a Kárpát-medence emberben és borban összefüggő, organikus egység”.



5. Az általad bemutatott borok közül melyiket ajánlanád a legszívesebben, és miért?


Erre a kérdésre azért nem könnyű válaszolni, lássuk be. Egyik borunk jobb, mint a másik, és sokszor pillanatnyi hangulat függvénye is, melyik bort kívánja az ember fia (vagy épp lánya), az alkalomtól is függ, hogy épp kivel kvaterkázunk, mit koccintunk, milyen céllal kóstolgatunk és így tovább. Tehát mindegyik bort nagy szeretettel ajánlom a borkedvelők figyelmébe.

De hogy teljesen ne kerüljem meg a kérdést: Bott Frigyes a felvidéki Garam-mentéről és Balla Géza az Arad-hegyaljai (Ménesi) borvidékről két olyan nagyszerű külső-magyarországi borászunk –, egyébiránt ők jelenleg a Pannon Bormíves Céh társelnökei –, akiknek minden bora műalkotás, és a nemzeti öntudat megtartásának és megerősítésének szempontjából is nagy fontossággal bír az ő munkásságuk. Bott Frici szavait idézve: „A Kárpát-medence egyedülálló adottságainak visszaigazolásához a magyar borokon keresztül vezet az út”.

Emellett számomra még egy nagyon kedves szőlőfajta bora ott volt a kóstoló sorban: Badacsony ékköve, a kéknyelű. Ősi Kárpát-medencei fajtáról beszélünk, ami a történeti források alapján már Marcus Aurelius Probus császár (Kr. u. 232-282) udvarában híressé tette a római kori Pannonia e borvidékét. Nos, e fajta félig-meddig kihalt, s ha igaz, már csak a Badacsonyi Kutatóintézet génbankjában volt fellelhető. A fajta megmentése és újbóli elismertetése is Szeremley Hubának köszönhető, s hála neki ma már közel 50 hektáron termesztik e csodás hungarikum fajtaritkaságot.


Reméljük kedvet kaptatok, és részt vesztek a 2016.10.13.-án megrendezésre kerülő második BORkollégiumon, ami a "Vörös október" nevet viseli, és a szekszárdi illetve a villányi borkultúrába nyerhettek betekintést.

Regisztrálni 35-40 fő részére az ehok@uni-nke.hu címen lehet! A levél tárgya „borkollégium” legyen.

Az eseményt az alábbi linken érhetitek el:

https://www.facebook.com/events/1828791204032001/


Választásokat tart az ÁKK HÖK

borítókép ÁKK HÖK Választások

Változtatnál? Beleszólnál? Segítenél? Megszerveznéd?

 
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzata választásokat ír ki a 2016/2017. tanévre. 
 
Ha szeretnéd hallgatótársaid érdekeit képviselni, ha dolgoznál a bizottságokkal, ha egy összetartó, kreatív csapat tagja lennél, vagy csak kipróbálnád magad egy új terepen, akkor eljött az idő, hogy te is hallgatói önkormányzati képviselő legyél. Szervezz programokat, láss bele az egyetem működésébe, és fejlődj velünk!
 

⋯ A jelölési időszak ⋯

2016.október 4-10.
A jelentkezéshez nem kell mást tenned, mint összegyűjtened a képviselt hallgatók 2 %-ának (36 fő) támogató aláírását, megírnod a programodat, aláírni a jelölő nyilatkozatot, és bemutatnod a diákigazolványod/hallgatói jogviszont igazoló okiratodat a HÖK Irodában!
A fent megjelölt dokumentumokat (aláírásgyűjtő ív, jelölő nyilatkozat, program, diákigazolvány/hallgatói jogviszony igazolás másolata) az nkeakkhokvalasztasok16@gmail.com címre kell elküldeni!
(Fontos, hogy időben bemutassátok, és elküldjétek a dokumentumokat, különben érvénytelen lesz az indulásotok!)
 
A HÖK Irodák nyitvatartása a Jelölési időszak alatt:
 

Ménesi Úti Campus
507-es Iroda (volt Kollégiumi Épület)

Orczy Úti Kollégium
F13-as HÖK Iroda

október 5. (szerda) 8:00 - 13:30 13:30 - 16:00
október 6. (csütörtök) 8:00 - 13:30 13:30 - 16:00
október 7. (péntek) 8:00 - 13:30 13:30 - 16:00
október 10. (hétfő) 8:00 - 13:30 13:30 - 16:00

⋯ Kampány ⋯

Ezután nincs más dolgod, mint minél több hallgatót meggyőzni arról, hogy érdemes vagy a képviseletükre.
Kampányolni a választás teljes időszaka alatt lehetséges offline és online felületeken.
(Kivéve a HÖK különböző bizottságainak témaspecifikus csoportjaiban, azaz az NKE ÁKK Diákjóléti Bizottság, NKE ÁKK Tanulmányi Bizottság és Orczy Úti Kollégium 16/17 csoportokban!)
 

⋯ Választási Fórum ⋯

A kampány legfontosabb része a Választási Fórum, ahol minden jelöltnek lehetősége lesz bemutatkozni.
Időpont: 2016. október 10. este
Helyszín: Orczy Úti Kollégium Multimédiás Termek
 

⋯ Szavazási időszak⋯

2016. október 11-17.
A szavazás elektronikusan, a NEPTUN rendszerén keresztül lehetséges.
 

⋯ Kiírt mandátumok ⋯

A HÖK választmányába idén 14 hallgató kerülhet be, melyek közül az évfolyamarányosság érdekében 5 mandátum az elsős hallgatók számára fenntartott (BA I. és MA I.).
Az eredmények hirdetése várhatóan 2016. október 20.

A hivatalos felhívást, illetve a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat alább tölthetitek le.


Idén is Siófokon táboroztak az NKE-s gólyák

    • 13903334 846144165487258 9068971297101587886 n

2016. augusztus 8-11. között került megrendezésre Egyetemünk 2016-os Gólyatábora, ami a négy kar összefogásával és együttműködésével jöhetett létre. Közel 500 frissen felvett gólya tette meg az első lépést a nagybetűs egyetemi életbe, amelynek hangulatáról és lebonyolításáról a közel 150 fős felsőbb éves szervezői gárda gondoskodott. A gólyatábor tematikája egyedinek mondható ma Magyarországon, hiszen míg napközben a különböző képzésekre felvett hallgatók külön kari vezénylettel mélyülhettek el a Gólyatábor játékos feladataiban és tanulhatták meg mit is jelent az NKE hallgatójának lenni, addig az este folyamán összeértek a szálak és a négy kar újra együtt bulizhatott a siófoki éjszakában.

Írta: Podobni István 

Az írás folytatása a Forum Publicum soron következő számában olvasható.



Az első hallgatók az épülő oktatási épületben

Az első hallgatók az épülő oktatási épületben

A tegnapi nap folyamán (2016. 06. 07.) volt szerencsém nekem, és úgy egy tucatnyi másik hallgatótársamnak, betekintést nyerni az NKE civil karainak készülő oktatási épület falai közé. Fellépcsőztünk az eddig épített emeletek tetejére, szétnézhettünk, létrán másztunk, és még a jövőbeli nagy előadó termünket is bejárhattuk. Megtudtuk, hogy az épület melyik szárnya mire fog szolgálni, hogy ahol mi álltunk, ott lesz majd az oktatói részleg, és hogy mekkora embertömeg befogadására lesz képes a helység, a számos olyan extra hallgatói rész mellett, mint a terasz. Horváth József Főtitkár Úr vezetett minket körbe, és árult egy-egy érdekességet az építkezés menetéről. Elmondása alapján nyár végét követő szemeszter nyitányára alig fogunk majd ráismerni a kollégiumunk épületéből kitekintve az építkezésre, olyannyira látványosan fog haladni. Többek között beszámolt még nekünk a Campus projekt egyéb építkezéseiről is, amelyek az Orczy Parkot fogják majd körül venni. Izgalmas volt végighallgatni az előadást, hiszen kézzelfogható volt annak tartalma!

Beszámoló: Petrezselyem Nóra

Fotó: Horváth Virág


Gólyatábor 2016

Bár még javában az érettségi tölti ki a mindennapjaitokat, mi már szeretnénk, ha gondolnátok a jövőre, hiszen augusztus 8-tól 11-ig Siófokon a helyetek a II.NKE Gólyatáborában, hogy méltón megnyissátok életetek talán legszebb időszakát; az egyetemi éveiteket!


Jótékonysági gyűjtést szervez az EHÖK

jótékonysági hír

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat céljául tűzte ki, hogy lehetőségeihez mérten minél többször segítsen a rászorulóknak, e célból folytatott megbeszéléseket a Heim Pál Gyermekkorház Alapítványával, melynek eredményeként Jótékonysági gyűjtést szervez a gyermekkórház javára. A befolyt pénzösszeget a kórház fejlesztésére fogják szánni. 
A HHK által szervezett "Military Power Challenge 2016" rendezvény keretein belül lehetőségetek nyílik adakozni e nemes cél érdekében. Az adománygyűjtő doboz reggel 8-tól délután 17-ig lesz elérhető a rendezvény helyszínén! Segítsetek, hogy segíthessünk!